tóth gabi
A modell eddig csak sejtelmes fotókat osztott meg új választottjáról. a Ripost viszont kiderítette, ki Weisz Fanni kedvese!
Nagyot fordult a világ Weisz Fannival! A modell tavaly nyáron még határozottan állította a Borsnak, hogy remekül érzi magát szingliként, karrierjére, családjára koncentrál, és köszöni szépen, nem kér a férfiakból. Weisz Fanni egészen pontosan ezt mondta a pasikhoz fűződő viszonyáról:
„Inkább hagyjuk. Ígérem, ha férjhez megyek, szólok. Nem szeretnék férfiakról beszélni. Most nem ez a legfontosabbak az életemben, hanem önmagam. Udvarlókból persze akad bőven, de most nem ez a prioritás az életemben” − jelentette ki határozottan a modell.
Ám mára valami nagyon megváltozott, és mint tudjuk, a szerelem útjai kifürkészhetetlenek. Sosem lehet tudni, Ámor éppen kire lövi ki a nyilát, és ki az, akit bizony el is talál. Most pedig a napnál is világosabb, hogy Weisz Fannit eltalálta a szerelem istenének nyila.
Bár Fanni rendszeresen tesz közzé olyan képeket, amiken az új kedves is látszik valamennyire, arra mindig gondosan ügyel, hogy teljesen ne fedje fel szerelme arcát.
A Ripost viszont némi kutatómunkával kiderítette, hogy a harmincas évei közepén járó férfi egy világlátott üzletember, aki a magyar nyelven kívül angolul, németül és spanyolul beszél, korábban dolgozott pénzügyi tanácsadóként, most pedig egy olyan kerítéseket és kapukat gyártó cég vezetője immár hetedik éve, ami Magyarországon kívül Szlovákiában, Ausztriában és Németországban is jelen van.
Ám nemcsak az eddigiek bizonyítják az új kedves, név szerint Gergő sokoldalúságát és talpraesettségét. Az egyik üzleti közösségi oldalról kiderül, hogy a fiatal üzletember körülbelül négy évig Angliában élt és dolgozott, ott is az építőiparban találta meg a számítását.
Egyértelmű tehát, hogy Fanni választottja egy tapasztalt, sokoldalú és határozott férfi, aki az eddig közzétett fotók alapján ráadásul roppant figyelmes is, gyakran lepi meg a modellt apróbb ajándékokkal, romantikus vacsorákkal, így nem lennénk meglepve, ha a románc hosszú életű lenne.