Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2020.10.14.

Élete legnagyobb kudarcáról vallott Bangó Margit unokája

Tina a mai napig bánja, hogy nem váltotta valóra az egyik nagy karrierálmát: jogi pályára akart lépni.

Évtizedes titokról rántotta le a leplet Jellinek Tina a Drága családom című műsorban. A Sláger TV adásában a kétgyermekes édesanya bevallotta, hogy gyerekként büntetőjogásznak készült, végül azonban egészen más fordulatot vett az élete, és nem követte az álmait.

Fotó: Sláger TV / Drága családom!

„Emlékszem, kisgyerekkorom óta más sem érdekelt, csak a jogi pálya. Különösen a büntetőjog, nagyon szerettem volna ezen a területen elhelyezkedni. Amikor negyedik osztályos voltam, fel kellett írnunk egy cetlire, milyen hivatást szeretnénk. Én már akkor is a jogi pályában gondolkodtam. Aztán nyolcadikban visszakaptuk ezt a cetlit, de én akkor már egészen más irányba mentem tovább” – mondta a cukrászként végzett családanya, aki a mai napig bánja a döntését.

„A könnyebbik utat választottam, emiatt a mai napig mérges vagyok magamra. Szinte dühös leszek, amikor eszembe jut, hogyan döntöttem. Persze, az életem így is jól, szerencsésen alakult, de ez a nagy álmom már örökre beteljesületlen marad. Reménykedem, hogy a lányaim nem követnek el hasonló 'hibát', és ha én már nem is leszek jogász, ők majd követik az álmaikat”

(via Blikk)

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

hirtv.hu

Vezércikk – Kesereg a nyugati sajtó és a hazai ellenzék, amiért Magyarországnak megéri Kínával barátkoznia + videó

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Szívszorító fotó, a temetőből jelentkezett Vajna Timi

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb