Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.10.22.

Takáts Tamás megtörte a csendet: Így tér vissza a trombózis után

Az énekes másfél hete került kórházba mélyvénás trombózis miatt. Bár hétvégén hazaengedték, még pihennie kéne. Ő azonban nem bír leállni.

Takáts Tamást október 18-án, pénteken végre hazaengedték a kórházból, így a hétvégét már otthon töltötte. Bár az orvosok szerint még sokat kéne pihennie, a zenész eldöntötte, hogy már a hétvégén visszatér a színpadra!

Fotó: Ripost

„Nagyon jól vagyok. Amúgy is az az otthonülős ember vagyok, így nem okoz gondot, hogy nem mehetek egyelőre sehova. Hétvégén viszont már tudok koncertezni, bár azt nem fogom végigugrálni. Egy székből fogok előadni, de nincs is azzal semmi baj, hiszen Deák Bill Gyula is így nyomja évtizedek óta”

- mondta nevetve az AC News-nak a zenész.

Ahogy arról a Ripost már beszámolt, Takáts mélyvénás trombózissal került kórházba másfél héttel ezelőtt. Kényszerpihenőre szorult, rengeteg bevételtől esett el. Úgy gondolja, talán ez egy égi jel volt, hogy lassítania kell.

”Lehet ez egy jel volt, hogy ideje kicsit megnyugodnom, hiszen nyáron rengeteg munkám volt. Hasonlított már-már a 90-es évekhez. Jót tett nekem a pihenés, itthon vagyok, amerikai focit nézek és alkotok. Nem lehet leállni egy zenésznek, addig kell tolni az ipart, amíg lehet. Alig várom, hogy újra a színpadon állhassak” - jelentette ki.

 

origo.hu

Újabb botrány a Real-Bayern BL-meccs után: lebukott a csalással vádolt bíró

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Szintlépés: az Egyesült Államok nyíltan megfenyegette Magyarországot

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

magyarnemzet.hu

Anyagilag jobban jár, ha veszít a Real Madrid ellen a Dortmund

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Nem titkolja: vele táncolna szívesen Stana Alexandra a Dancing with the Stars új évadában

FÜLES

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

FÜLES

Ismét megtörtént: dühösen jelentette be a szörnyű hírt Vasvári Vivien

FÜLES

Új élet: A szingliségtől jött meg VV Virág esze?