Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.10.21.

Fájdalmas bejelentés, Lionel Messi sokáig nem focizhat

A Barcelona futballsztárjának jobb karjában eltört egy csont, ezért körülbelül három hétig nem léphet pályára. A Real Madrid elleni rangadót is kihagyja.

Lionel Messi három hétig nem léphet pályára az FC Barcelona labdarúgócsapatában, mert a jobb karjában eltört egy csont.

Az argentin csatár szombaton gólt szerzett és gólpasszt adott a Sevilla ellen 4-2-re megnyert bajnoki mérkőzésen, de már az első félidőben le kellett cserélni, mert a 16. percben ráesett a karjára.

A klub honlapján megjelent közlemény szerint az orvosi vizsgálatok megerősítették, hogy Messi jobb karjában eltört egy csont, ezért körülbelül három hétig nem léphet pályára.

Ki kell hagynia az Internazionale elleni hazai és idegenbeli Bajnokok Ligája-meccset, a Real Madrid, a Rayo Vallecano és a Real Betis elleni bajnokit, valamint a CD Leonesa elleni kupameccset.

Novemberben, a válogatott mérkőzések miatti szünet után visszatérhet, valószínűleg november 24-én az Atlético Madrid elleni rangadón futballozhat ismét - írja az MTI.

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

magyarnemzet.hu

Egy influenszer már bánja, hogy elment David Pressman vacsorájára

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

140 emberéletet követelt már: Ralf Schumacher félti a fiát a gyilkos pályától

TÜZELŐÁLLÁS

Fegyverrel ijesztett a rosszalkodó gyerekekre a zakkant MMA-harcos - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Döntött az MLSZ a viperás balhéról: senki nem úszta meg - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Forrnak az indulatok, egymást savazza a Bayern és a Real a botrányos elődöntő után