RETRO RÁDIÓ

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

(s)
Szerző
(s)
Létrehozva2024. 04. 09. 10:00

A férfiaknak már sikerült, most jöhetnének a lányok. Hazai pályán meglehet az olimpiai kvalifikáció a kéziseknek.

Húsz éve, 2004-ben rendeztek utoljára olyan olimpiát, amelyen kézilabdázóink férfi és női vonalon is ott voltak. A férfiak remek tatabányai szereplésükkel már kijutottak Párizsba, ezen a hétvégén a lányokon a sor. A debreceni női négyesből kettő lesz ott Franciaországban, a mieink Svédország, Japán és Kamerun ellen érhetik el céljukat.

NAG11736
Az Európa Kupában Ausztria ellen győztes volta főpróba Fotó: Nagy Gábor

A korábbi sikerkapitány, Laurencz László a Ripostnak arról beszélt, baj lenne, ha gondot jelentene a torna.

A férfiak tatabányai hasonló tornájával összevetve jobbak a kilátásaink, ugyanis mindössze egyetlen, valóban kiemelkedő tudású együttes, Svédország lesz az ellenfél

 – nyilatkozta a Ripostnak Laurencz. - A sorsolásunk kedvező, hiszen a leggyengébbel, Kamerunnal kezdünk, majd a favorit svédek jönnek soron, a záró feladatot az a Japán jelenti, mely - az afrikaiakhoz hasonlóan - gyengébb nálunk."

A csapat egyébként megteheti azt a szívességet, hogy e héten előre felköszöntse a párizsi olimpiai kiküldetés megszerzésével exkapitányunkat kilencvenedik születésnapja alkalmából. Az említett jeles nap július 29-ikére esik. Nos, a női válogatottunkat az 1995-ös világbajnokságon a második helyig, majd az 1996-os atlantai olimpián bronzéremig vezénylő mester Párizsra lát is 70-80 százalék esélyt.

Laurencz a 2023-as skandináviai világbajnokságon 10. helyezett Klujber Katrinéktól az akkorinál eredményesebb játékot remél, míg párizsi részvételünkért kapusaink tehetnek sokat. A két ferencvárosi, Bíró Blanka és Janurik Kinga, továbbá a mosonmagyaróvári Szemerey Zsófia jó formának örvend.

- Kamerunt simán, 39-20-ra megvertük a vb-n, végső 24. helyezésük is jelzi, hogy kevés a reményük – nyilatkozta Laurencz. - Bár van egy-két erős lövőjük, de lassúak, körülményesek. A svédek jelentik az igazi próbatételt, a vb-n negyedikként zártak. És itt jön kapusaink szerepe, ugyanis a svédek akár 9-10 méterről is pontosan lőnek. Ez a találkozó dönt az első helyről – húzta alá az exkapitány. 

Ami Japánt illeti, az európaiaknak a szigetországi együttes rendre főfájást okoz. Bár a 2023-as vb tizenhetedik helye nem túl hízelgő, viszont gyors, mozgékony játékosaival bajt okozhat. Ellenük ügyelni kell a pontos összjátékra, mert eladott magyar labdákra a fürge japánok vércseként csapnak le, és meg sem állnak a ziccerig.

A mieink debreceni menetrendje (valamennyi mérkőzést az M4Sport sugározza):

Csütörtök, 19.15 Kamerun

Péntek, 18.00 Svédország

Vasárnap, 19.15 Japán

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.