Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.12.14.

Marco Rossi elégedett, kitűnő lehetőséget kapott

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya már jövõ évi meccsekre készül.

A magyar válogatott ötfős csoportba került az Európa-bajnoki selejtezőkön, amit azt jelenti, hogy csak nyolcszor lép pályára a tíz selejtezős játéknapon.

Marco Rossi együttese szeptemberben és novemberben is csak egy-egy Eb-selejtezőn szerepel, így ezekben a hónapokban felkészülési mérkőzéseket is játszik. Szeptember 5-én például, négy nappal a szlovákok elleni hazai mérkőzés előtt Montenegróban lép pályára válogatottunk a házigazdák ellen. Rossi kitűnő lehetőséget lát a meccsben - derül ki az mlsz.hu cikkéből.

"Nagy kísérletezést nem tervezünk a podgoricai mérkőzésre, amely azonban kitűnő lehetőség lesz arra, hogy még jobban felkészüljünk a szlovákok elleni budapesti meccsre."

Kevés időnk van a közös gyakorlásra, ebből a szempontból nagy segítség lesz a Montenegró elleni összecsapás,

hiszen tét nélkül tudunk egy olyan mérkőzést lejátszani, amelyen gyakorolhatjuk a taktikánkat, átismételhetjük a szükséges automatizmusokat a szlovákok elleni mérkőzés, valamint a többi hátralévő találkozó előtt."

A magyar válogatott március 21-én Szlovákiában kezdi meg az Eb-selejtezőket.

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

mandiner.hu

Lázár János hazai pályán mosta fel a padlót a gyurcsányista városvezetővel

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Azahriah után világsztárok? Csúcsmeccs jöhet Budapestre

OLDALVONAL

Most kaptuk: Súlyos balesetet szenvedett a focista, kómába került

OLDALVONAL

Nem bírt magával, kibújt a fürdőruhájából az egzotikus üzletasszony

OLDALVONAL

Rejtélyes eltűnés, senki nem érti, mi történt a bombázó teniszezőnővel