Létrehozva: 2020.01.01.

A nyáron még Budapesten játszott, most a Barcelona viheti

Egybehangzó spanyol sajtóhírek szerint a Barcelona formális ajánlatot tett a Dinamo Zagreb labdarúgójáért, Dani Olmóért. A 21 éves szélső 35 millió euróért válthat klubot, de várhatóan csak jövő nyáron.

A Dinamo Zagreb már elutasított egy informális ajánlatot Dani Olmóért, aki novemberben a vele kapcsolatos pletykákra reagálva úgy fogalmazott: nem zár ki semmit és egyetlen klubot sem, de egyelőre csak jelenlegi csapatára koncentrál – írja a Nemzeti Sport.

Dani Olmo (középen) egy gólt szerzett a Groupama Arénában a Fradi ellen
Fotó: MTI

A kérdés, hogy meddig, ugyanis az As és az El Mundo Deportivo egybehangzó információi szerint a Barcelona hivatalos ajánlatot tett a horvát klubnak. Mindkét lap úgy tudja, hogy 35 millió euróért válthat klubot Dani Olmo, de nem a holnap kezdődő téli, hanem a jövő nyári átigazolási időszakban.

Olmo 2015-ben került a Dinamo Zagrebhez a Barcelonától egy csereüzlet keretein belül. Azóta a zágrábiak húzóembere lett, augusztusban betalált többek között a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-selejtezőkön Budapesten és Zágrábban is, a csoportkörben pedig emlékezetes gólt szerzett a Manchester City ellen. Novemberben bemutatkozhatott a spanyol válogatottban is Málta ellen, a 7–0-ra megnyert találkozón ő maga is eredményes volt.

Hírbe hozták többek között az Ajaxszal, a Tottenhammel és az Atlético Madriddal, de a jelek szerint a Barcelona lehet a befutó. A 21 éves szélső piaci értékét 40 millió euróra becsülik, a Barcelona jövő nyáron 35 millió euróért szerezheti meg.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem örülnek a fejlesztők a PlayStation 5 Prónak

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját