KÜLFÖLD Egy darab sajt miatt halt meg a férj Az özvegy pert indított a sajtkészítő vállalattal szemben.
KÜLFÖLD Brutális baleset: 7 éves kislány alatt fordult fel az autó 7 éves kislány által vezette a járművet.
KÜLFÖLD Mélység megszállottja: megjósolta saját halálát a búvár Halálos balesettel zárult a rekord kísérlet.
KÜLFÖLD 2019. 11. 20. 24 késszúrással végzett menyasszonyával, mert az szakítani akart vele A 18 éves áldozatot minden ismerője gyönyörű, vidám fiatal lányként írta le. A diáklánynak azért kellett brutális körülmények között meghalnia, mert szakítani akart 30 éves afgán vőlegényével.
KÜLFÖLD 2019. 11. 19. Brutális jelenet a nyílt utcán, bánatában ezt tette egy pozsonyi férfi A belvárosban gyújtotta fel magát, mert állítólag szerelmi bánata van.
KÜLFÖLD 2019. 11. 19. A bevándorlást ellenző erők élre törtek Svédországban Az 1988-ban alapított Svéd Demokraták nevű párt történetében most először fordult elő, hogy egy elismert közvélemény-kutató cég az első helyre mérje őket.
KÜLFÖLD 2019. 11. 19. Robbanószereket találtak a gyerekek a mikelakai játszótérnél A gyerekek lőszert találtak a Maros-parton, a tűzszerészek pedig további töltényeket és egy kibiztosított gránátot is találtak.
KÜLFÖLD 2019. 11. 19. Ma is elütöttek egy medvét, már minden napra jut egy medvegázolás Miután hétvégén nagy botrányt okozott az elgázolt, úton szenvedő medve, minden napra jut egy medvegázolás.
KÜLFÖLD 2019. 11. 19. Feketepiaci patkányirtó miatt halt meg 3 ember Temesváron Tragédia lett egy közönséges patkányirtásból Temesváron: meghalt egy édesanya, egy csecsemő és egy 3 éves kisgyerek, 22 ember kórházba került, 200 lakást kiürítettek. Őrizetbe vették a patkányirtást végző cég tulajdonosát, Ioan Butát.
POLITIK 2019. 11. 19. Titkos megbeszélést folytatott Soros és Timmermans Brüsszelben találkozott hétfőn az amerikai tőzsdespekuláns, Soros Györggyel Frans Timmermans, az Európai Bizottság tagja – derült ki a bizottság hivatalos naptárából.
KÜLFÖLD 2019. 11. 19. Patkányirtás volt a lépcsőházban: 3 ember meghalt Egy közönséges patkányirtás tragédiába torkollott Temesváron. 3 ember meghalt, 22 ember kórházban van és 200 lakást kiürítettek.
KÜLFÖLD 2019. 11. 19. Nyomoznak a britek Soros György ellen Soros György milliárdos spekuláns gátlástalanul beavatkozik a szigetország belpolitikájába. A 2017. júniusi brit választások óta 400 ezer brit fontot (kb. 140 millió Ft) költött a Brexit-ellenes kampányra, célja a folyamat megakadályozása és egy új válasz
KÜLFÖLD 2019. 11. 18. Lefilmezték a migránsok, amint seprűnyéllel kínozzák női áldozataikat A német ügyészség szerint a 20 és 22 éves áldozatok energiaitalába tettek drogot a vádlottak, majd a kábult nőket egy lakásba vitték, ahol partvisnyél és egy vodkás üveg is előkerült. Szörnyű tettüket a migránsok videóra vették.