Létrehozva: 2018.11.12.

Lefejelte a Wizz Air gépen a rendőrt, megkapta a magáét

Múlt hétfõn kora reggel összeszólalkozott két lett állampolgár a Wizz Air egyik budapesti járatán. A személyzet ezt jelentette a rendõröknek, ezért Ferihegyen már a hatóság várta a gépet. Az egyik intézkedõ rendõrt végül lefejelte az egyik ittas verekedõ. A bíróság már el is ítélte az agresszív férfit.

Ahogy azt a %Ripost% már megírta, múlt hétfőn verekedés tört ki a Wizz Air London és Budapest között közlekedő W6 2210-es járatán.

A fedélzeten két ittas lett férfi szólalkozott össze, majd a szóváltás után egymásnak estek. A gép személyzete értesítette a reptéri rendőrséget, akik landoláskor intézkedtek a két férfi ellen, ám egyikük a rendőrökkel is összeakaszkodott. Az egyik egyik rendőr fele rúgott, míg a másikat az állkapcsánál lefejelte. A lefejelt főtörzsőrmester nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérülést szenvedett. A férfit letartóztatták, és gyorsított eljárásban 1 év börtönre ítélték két évre felfüggesztve.

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

vg.hu

Kiugró állampapír-hozamok miatt ziccerhelyzetben a lakást vásárlók

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott

NÍNÓ

50 helyett 147 km/h-val száguldozott egy vad sofőr a XVIII. kerületben, durva bírságot kapott

NÍNÓ

Ballagás közben esett össze egy magyar diáklány, szabadnapos mentő sietett a segítségére

NÍNÓ

Borzalom: Budapesten gázolt el egy embert a vonat

NÍNÓ

Döbbenet Ajkán: rémálmokat okoz az, ami a tóból előkerült