tóth gabi
Szijjártó Péter így látja.
Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk az európai „liberális mainstream” által gerjesztett háborús őrületből – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Szijjártó Péter a Megafon Millenárison tartott rendezvényén azt hangsúlyozta, hogy az Európai Unió (EU) jelenlegi vezetése, a liberálisok az elhibázott szankciós politikával súlyos károkat okoztak Európának, az európai emberek mindennapjaiban és mivel politikai felelősségük nyilvánvaló „a legjobb védekezés a támadás” elve alapján a háborús pszichózist erősítik, erőltetik.
A tárcavezető elképesztőnek tartja, hogy egyes európai vezető politikusok már nukleáris fegyverek bevetéséről is beszélnek, elfelejtve, hogy ennek visszafordíthatatlan következményei lennének.
Szijjártó Péter azt tartja a legfontosabbnak, hogy az európai parlamenti (EP-) voksoláson és az amerikai elnökválasztáson is jobboldali győzelem szülessen, mert – mint mondta – ez szükséges ahhoz, hogy „véget vethessünk a háborús pszichózisnak”.
A miniszter egyebek mellett arról is beszélt, hogy Magyarországnak elképesztő támadásokkal kell szembenéznie egy „olyan közösség központjából, amelynek maga is tagja”, csak azért, mert a demokratikus választásokon négyszer is kétharmados felhatalmazásban részesülő magyar jobboldal szuverenista politikát folytat, ki merte mondani, hogy az apa férfi, az anya nő, illetve azt, hogy „jogunk van eldönteni, ki jöhet be az országba, kivel kívánunk együtt élni”.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy
A tárcavezető azt is hangsúlyozta, hogy annak ellenére tartják viszza az uniós forrásokat, hogy azok Magyarországnak járnak, hiszen annak előállításában a magyar emberek munkája is benne van. Ez teljes mértékben szembe megy minden jogszabállyal – fűzte hozzá.
Hozzátette, hogy a magyar gazdaságot ennek ellenére sem tudták megtörni és kiemelte, hogy például Magyarországon még sosem dolgoztak ennyien, mint ma.
„Az elmúlt 14 év heroikus munkájával elért sikerek a magyar emberek által a kezünkbe adott eszközök nélkül nem sikerültek volna” – hangoztatta, hozzátéve: „szuverenitásunkat, függetlenségünket, nemzeti érdekeinket semmilyen támadás hatására sem adjuk fel”.
Egy politikai rendszer nem attól demokrácia, hogy a liberálisok nyernek – mondta.
A következő időszakban is arra kell koncentrálni, hogy a szuverenitást sikerüljön megvédeni – hangsúlyozta, mert – mint fogalmazott – ahhoz, hogy jobboldali fordulat jöjjön, megfeszített munkát kell végezni.
Ha Brüsszelben sikerül elérni egy jobboldali fordulatot, annak nagyon súlyos következményei lesznek a liberális mainstreamre nézve és ez nagyrészt online, az internet világában fog eldőlni – vélekedett, a Megafon munkatársaitól pedig további megfeszített munkát kért a választási kampány hátralévő részében.
Ha a háborúpárti erők megtarthatják pozícióikat, akkor azzal kell számolni, hogy a háborús helyzet hosszú évekig fennmarad – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Fidesz-KDNP választási gyűlése előtt újságíróknak.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, rendkívüli helyzet van Európában, olyan helyzet, ami az európai emberek döntő többsége számára abszolút újdonság: háború van Európában.
Ez a háború a szomszédságunkban zajlik, és rendkívüli veszélyeket tartogat egész Európa, benne Magyarország számára; minél közelebb van egy ország a háborúhoz, annál nagyobb kockázatot jelent számára a háború tovább terjedésének lehetősége – tette hozzá.
Figyelmeztetett arra, hogy az európai politikai vezetők „háborús pszichózisban szenvednek”, felelőtlen nyilatkozataik és döntéseik a háború továbbterjedésének veszélyét hordozzák. „Egészen őrült álláspontokat is hallhattunk, nemcsak európai katonák Ukrajnába küldéséről, hanem már atomfegyverek telepítéséről is” – jegyezte meg a miniszter.
mert az érintett állam minden bizonnyal NATO-tag lesz, és ha egy NATO-tag közvetlen konfliktusba kerül Oroszországgal, annak nyilvánvaló következménye egy újabb világháború kirobbanása.
Június 9-én az európai választópolgárok döntést hozhatnak: háborút akarnak-e, vagy békét. Egy felelősségteljes döntéssel elejét vehetik a világháborús és atomháborús fenyegetéseknek – jelentette ki Szijjártó Péter. Hozzáfűzte, Magyarország áll ki egyedül egyértelműen a béke mellett, és a magyar emberek békepárti döntése hatalmas támogatást adhat a háborús nyomásgyakorlással szemben.
Magyarország az elmúlt két esztendőben egy szomszédban zajló háború minden következményével szembesült, a háborús infláció miatt az ország energiaszámlája több mint tízmilliárd euróval megnőtt, mert a brüsszeli válasz a háborúra teljes mértékben kudarcba fulladt – folytatta a miniszter.
Közölte: mind az Európai Unió, mind a NATO ötéves pénzgyűjtési és finanszírozási tervvel készül háború esetére, „sok tízmilliárd eurót akarnak beleönteni a háborúba”. Ennek megakadályozásához békepárti képviselőket kell küldeni az Európai Parlamentbe;
– hangoztatta Szijjártó Péter.
Az európaiaknak szárazföldi csapatokat kell küldeniük az ukrán háborús zónába, erről a francia elnök beszélt egy lapinterjúban. Emmanuel Macron azt mondta: Oroszország nem győzhet Ukrajnában. Közben a brit külügyminiszter Kijevben járt és éveken át tartó támogatást ígért. Azt mondta: az sem gond, ha a brit fegyvereket az ukránok orosz területen vetik be. A lengyelek is fokozták a háborús pszichózist, szerintük ugyanis a háborúnak nincs diplomáciai megoldása. Szakértők szerint egyre közelebb lehet Európa a nukleáris háborúhoz.
Ha nem vállalunk katonai konfliktust Oroszországgal, akkor Moszkva megtámadhatja a lengyeleket és a litvánokat, ezért nem zárok ki semmit – nyilatkozta a The Economistnak Emmanuel Macron, melyről a Mandiner számolt be.
A harmadik világháború kitörésével fenyegető francia nyilatkozatra válaszul a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov figyelmeztette Emmanuel Macront: az ilyen kijelentéseknek komoly következményei lehetnek.
„Ez egy nagyon fontos és nagyon veszélyes kijelentés. Franciaország, amelyet a francia államfő képvisel, továbbra is folyamatosan arról beszél, hogy esetleg közvetlenül is részt vesz a helyszínen az Ukrajna körüli konfliktusban. Ez egy nagyon veszélyes tendencia” – fogalmazott a Dmitrij Peszkov.
A mostani már a sokadik Emmanuel Macron háborúpárti kijelentéseinek sorában. A francia elnök február óta beszél nyugati katonák Ukrajnába küldéséről, nemrég pedig már a nukleáris fegyvereket is szóba hozta.
Jens Stoltenberg a hét elején felszólította a szövetség tagjait, hogy a saját érdekeiket is rendeljék alá Kijev igényeinek.
„Ha azzal a választással szembesülnek, hogy a saját üres készleteiket töltsék fel, megfelelve a NATO elvárásainak, vagy Ukrajnát segítsék, akkor az ukránok támogatásának kell elsőbbséget élveznie” – fogalmazott a NATO főtitkára, aki a fegyverszállítások fokozását is kérte.
Kedden aztán azt a javaslatot is megkapták a NATO tagjai, amely arról szólt, hogy a szövetség még 100 milliárd dollárt akar belepumpálni az ukrajnai háborúba. Szijjártó Péter külügyminiszter erről azt mondta:
„Továbbra is azért fogunk küzdeni, hogy Magyarország kimaradhasson ebből az őrületből. Magyarország kimaradhasson a fegyverszállításokból, Magyarország kimaradhasson az ukrán katonák képzéséből, és Magyarország kimaradhasson ennek a 100 milliárd dollárnak az összegyűjtéséből és a háborúba történő belepumpálásából” – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Ifj. Lomnici Zoltán szerint beszédes, hogy az Egyesült Államok több európai országba is telepített atomtölteteket, majd provokációval vádolta Oroszországot, amikor Moszkva ugyanezt tette Fehéroroszországban.
„Az Orosz Föderáció ebben a kérdésben most, ami az atomháborút illeti, visszaüt. Először nem ők vetették föl – ez azt hiszem időbelileg tényszerű –, az esetleges nukleáris háború lehetőségét” – mondta az alkotmányjogász.
Szakértők úgy látják: az egyre fokozódó háborús helyzetben csak az amerikai és az európai uniós választások hozhatnak változást.