RETRO RÁDIÓ

Oroszország nem áll meg a Donyeck-medencében

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 12. 04. 18:03

" Mindenképpen elfoglaljuk" - mondta Putyin.

Oroszország mindenképpen elfoglalja az ukrán hadsereg ellenőrzése alatt maradt Donyec-medencei területeket – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök abban az interjúban, amelyet indiai látogatását megelőzően adott az India Today tévécsatornának, és amelyet csütörtökön mutattak be.

Hasznosnak minősítette azokat a tárgyalásokat, amelyeket Steven Witkoff amerikai elnöki különmegbízottal és Jared Kushnerrel, Donald Trump elnök vejével folytatott kedden a Kremlben az ukrajnai háború lezárásával kapcsolatban. Elmondta, hogy Washington négy részre osztotta rendezési terve 27 pontját, és azt javasolta, hogy külön vitassák meg ezeket.

„Amit amerikai kollégáink elénk tártak, az a Trump elnökkel Alaszkában megkötött megállapodásainkon alapult” – mondta az orosz államfő a RIA Novosztyi hírügynökség által ismertetett interjúban. Ez volt az első alkalom, hogy nyilvánosan értékelte a keddi megbeszéléseket.

Putyin szerint a tervnek szinte az összes pontját át kellett nézni, ezért tartott ilyen sokáig, csaknem öt óra hosszat a találkozó az amerikai küldöttséggel. Voltak olyan javaslatok, amelyekkel Oroszország nem ért egyet. Úgy vélekedett: korai lenne felfedni, hogy konkrétan mi felel meg Moszkvának a tervből, mert ez akadályozhatná az amerikai ingázó diplomácia munkáját.

Az ukrajnai háború korábbi eseményeire kitérve azt mondta: a donyecki és a „Luhanszki Népköztársaság” népszavazáson mondta ki, hogy nem akar része lenni Ukrajnának.

„Megmondtuk Ukrajnának, az ukrán hadseregnek: az emberek nem akarnak veletek élni, népszavazásra mentek, a függetlenség mellett szavaztak, vonjátok vissza csapataitokat, és akkor nem lesz semmilyen katonai akció” – jelentette ki Putyin, hozzátéve, hogy az ukrán fél nem volt hajlandó elhagyni a Donyec-medencét, inkább harcolni akart.

„Vagy fegyveres úton felszabadítjuk ezeket a területeket, vagy az ukrán csapatok elhagyják ezeket a területeket, és abbahagyják az emberek gyilkolását” – mondta Putyin.

Az orosz elnök a világgazdaságot érintve kijelentette, hogy Moszkva nem akar visszatérni a világ legjelentősebb gazdaságait tömörítő G8-országcsoportba. A G8 tagjai világpolitikai szerepének csökkenéséről beszélve Putyin példaként hozta fel a német recessziót.

Méltatta Oroszország és India számos területen fejlődő együttműködését, külön megemlítve a csúcstechnológiát, az űrkutatást és a nukleáris energiát. Közölte, hogy a két ország közötti kereskedelmi elszámolás több mint 90 százaléka már nemzeti valutában történik. Egyes pénzügyi megoldások, egyebek között a központi bankok között, lehetővé teszik, hogy a két ország kiküszöbölje a szankciós korlátozásokat – tette hozzá. Azok az államok, amelyek megpróbálják akadályozni harmadik országok kereskedelmét, végül maguk is veszteségeket szenvednek el – szögezte le.

Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap este felkereste az Ukrajnában harcoló orosz erők egyik parancsnokságát, ahol jelentették neki a donyecki régióban található Pokrovszk (orosz nevén: Krasznoarmejszk) és a Harkiv megyei Vovcsanszk (Volcsanszk) elfoglalását – közölte hétfő este Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára. Az ukránok viszont egyelőre nem erősítették meg a két város elestét.

„November 30-án este a legfőbb parancsnok, Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin meglátogatta az Egyesített Csapatcsoportosítás egyik vezetési pontját. Munkája során meghallgatta a vezérkari főnök [Valerij] Geraszimov, a Középső hadseregcsoport parancsnoka, [Valerij] Szolodcsuk és a a keleti hadseregcsoport parancsnoka, Ivanajev jelentését” – közölte Peszkov.

„Geraszimov tábornok beszámolt a legfőbb parancsnoknak a Donyecki Népköztársasághoz tartozó Krasznoarmejszk és a Harkov megyei Volcsanszk város felszabadításáról, valamint a csapatok más irányokban végrehajtott támadó műveleteinek eredményeiről”

 

– tette hozzá Dmitrij Peszkov.

A tájékoztatás szerint Szolodcsuk tábornok beszámolt az elnöknek a Pokrovszk-Mirnohrad (Krasznoarmejszk-Dimitrov) agglomeráció környékén bekerített ukrán fegyveres erők felszámolásának folyamatáról, „beleértve Dimitrov város déli részének orosz csapatok általi ellenőrzés alá vonását, valamint a helyzetet Krasznoarmejszkban a város felszabadítása és teljes átvétele után”. Ivanajev tábornok a Zaporizzsjai területen lévő Huljajpole elfoglalására indított hadműveletről azt mondta, hogy az orosz 5. hadsereg egységei utcai harcokat vívnak a város északkeleti részén.

Dmitrij Peszkov szerint

Vlagyimir Putyin köszönetet mondott a parancsnokoknak és a csapatcsoportosítások személyi állományának sikeres akcióikért, és elrendelte, hogy biztosítsák számukra a megfelelő téli ellátmányt.

A RIA Novosztyi orosz hírügynökség a Pokrovszk-Mirnohrad agglomerációt az ukrán hadsereg nagy fontosságú közlekedési csomópontjának nevezte a Donyec-medencében. Elfoglalása a hírügynökség szerint lehetővé teszi, hogy az orosz hadsereg elérje a donyecki régió nyugati határait, és folytassa a támadást a Zaporizzsjai területen, valamint hogy később aktív támadó műveletekbe kezdjen az egész frontvonalon.

Egyelőre nem igazolható, hogy tényleg orosz kézen vannak ezek a települések

Vovcsanszk az egyik legfontosabb ukrán védelmi csomópont Harkiv megye keleti részén. Az orosz ellenőrzés alá kerülése jelentősen megnehezíti az ukrán hadsereg logisztikáját ezen a frontszakaszon megteremtve a feltételeit a további előrenyomuláshoz nyugat és délnyugat felé.

Ugyanakkor, bár a Kreml szóvivője most lényegében bejelentette a két város elfoglalását,

független forrásból egyelőre nem lehet megerősíteni,hogy tényleg teljes mértékben ellenőrzésük alá vonták volna a településeket.

Az ukrán hatóságok nem ismerték el, hogy bármelyik város is orosz kézre került volna” – írta például a Reuters a Kreml bejelentéséről szóló cikkében.

Mint megírtuk, hétfőn Ukrajna katonai hírszerzése, a HUR csapást hajtott végre a Barátság kőolajvezeték ellen Oroszország Tambovi terület nevű régiójában. A robbanás a Taganrog és Lipeck közti vonalon, Kazinszkije Viszelki falu közelében történt. Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán jelezte, hogy a Barátság kőolajvezeték az ukrán támadások ellenére is zavartalanul üzemel Magyarország irányába. A kormányfő kiemelte, hogy a kőolajellátás teljes mértékben biztonságban van.

A HUR most arról szivárogtatott hírt, hogy Ukrajna továbbra is támadni fogja az orosz olajhálózatot, mivel az Moszkva háborús erőfeszítéseit finanszírozza

– írta meg a Kyiv Post.

„Az orosz olajhálózat, amely az állami agressziót és hadiipart finanszírozza, tovább fog robbanni és égni, amíg az ellenség nem hagyja abba Ukrajna megtámadását” – mondta a hírportálnak forrás.

Az viszont biztos, hogy a két város lehetséges elestéről már régóta szó van, a térségben harcoló ukrán csapatok már hónapok óta nehéz helyzetben voltak. 

Beszámolt arról, hogy Narendra Modi indiai miniszterelnökkel nemcsak munka-, hanem baráti kapcsolatok is összekötik, és nagyon örül annak, hogy találkozhat vele. India függetlenné válása óta hatalmas fejlődésen ment keresztül. Az emberek nem mindig veszik észre a változásokat a mindennapi életben, de az ország eredményei csodásak – mondta. „Úgy gondolom, már az egész világ tudja, hogy Indiával nem lehet úgy beszélni, ahogy 77 évvel ezelőtt beszéltek vele. India nagyhatalom, nem brit gyarmat. És ezt mindenki kénytelen elfogadni” – jelentette ki az orosz elnök.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.