Létrehozva: 2021.03.08.

Meglepő bejelentés: ezt teszi az orosz vakcina a koronavírusból felépültekkel!

Egy igen meglepő bejelentést tett nemrég az argentin kormány: egy vizsgálatnak köszönhetően ugyanis kiderítették, hogyan hat a Szputnyik V. orosz vakcina a felépültekkel.

Kiderült, mire képes a Szputnyik V. orosz vakcina a Covidból felépültekkel. Egészen meglepő következtetésre jutottak az argentinok nemrég az orosz vakcina kapcsán. Az Egészségügyi Minisztérium honlapján jelentették meg azt a tanulmányt, amely egy korábbi vizsgálat eredményeit foglalta össze.

Ebben a vizsgálatban olyan egészségügyi dolgozókat vettek górcső alá, akik korábban már átestek a koronavírus-fertőzésen. 18-59 éveseket vontak be, majd megkapták az orosz vakcina, a Szputnyik V első adagját.

Akik átestek a víruson, azoknál már az első orosz vakcina is hatásos (Rostislav Netisov / Sputnik)

Ezt követően mindannyiuknál megnézték az antitest – azaz az ellenanyag – szintet, és meglepően tapasztalták: gyakorlatilag ugyanannyi antitestjük volt, mint azoknak, akik két oltást kaptak, tehát a Szputnyik V első adagja is olyan védettséget produkált náluk, mint ami a többi embernél csak a 2. oltás után alakul ki. A második oltás viszont már nem növelte tovább az ellenanyag szintjét.

Ez egyébként korábban már a Pfizer-BioNTech vakcina esetén is kiderült, Franciaországban és Spanyolországban ennek megfelelően már át is variálták az oltási rendet.

Magyarországon a Szputnyik V. mellett a Pfizer-BioNTech, a Moderna, AstraZeneca és a Sinopharm vakcinával oltják azokat, akik jelentkeztek a koronavírus elleni védőoltásra a vakcinainfo.gov.hu internetes oldalon. Már több mint 1 millió ember kapta meg a koronavírus elleni oltást Magyarországon. Ezzel hazánk a beoltottság terén a második legjobban teljesítő ország az Európai Unióban.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A rákos Katalin hercegné elképesztő dolgot tett Harry herceggel

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

magyarnemzet.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsija: ezt válaszolta a MÁV

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

travelo.hu

Fotók: Káprázatos meteorok suhantak el a salgói vár felett

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki

KÜLFÖLD

Tragédia a levegőben: madár miatt vesztette életét egy pilóta