Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.10.27.

Még hónapokig szívhatunk az osztrák határon

Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy februárig engedélyezi egyes tagállamok belsõ határellenõrzését.

Az Európai Bizottság több országnak is engedélyezte, hogy további három hónapig, vagyis februárig fenntarthassák a rendkívüli határellenőrzéseket. A magyar-osztrák határnál kell torlódásokra és fokozott ellenőrzésekre számítani, de a Németországba igyekvőknek a német-osztrák határnál is megnőhet a várakozási ideje - írja a krone.at. Továbbá Dánia, Svédország és Norvégia is meghosszabbította a saját határai ellenőrzését.

Az osztrák belügyminiszter az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy nem zárható ki február utáni határellenőrzés sem, persze ehhez az Európai Bizottság beleegyezése is szükséges. Wolfgang Sobotka szerint ez csak kényszermegoldás, de amíg az unió külső határai nincsenek jobban védve, addig elengedhetetlen a belső határvédelem.

Az Európai Bizottság azt ígéri, hogy az elkövetkezendő három hónapban azon fognak dolgozni, hogy a migrációs és biztonsági problémák teljesen megoldódjanak, így nem kell a belső határellenőrzéseket fenntartani.

 

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

ripost.hu

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda-házaspár

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

hirtv.hu

Egyre több nyugat-európai választja hazánkat letelepedés szempontjából + videó

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker

KÜLFÖLD

Nincs menekvés: Joe Biden fia biztosan bíróság elé áll, 25 évet is kaphat

KÜLFÖLD

„Nagyon ijesztő volt” – 2 évesen hall először a siketnek született kislány

KÜLFÖLD

Egy pillanat volt: eltaposta a 2 éves tündéri lányt egy ló