Létrehozva: 2022.01.22.

Időutazó lett a súlyos balesetet szenvedett nő, meglepő dolgokról számolt be

A most 55 éves nő egy horrorbaleset után 15 évet ugrott az időben.

Borzalmas baleset érte Angela Sartin-Hartungot – még 2013-ban. Az amerikai nőt Oklahoma városában ütötte el egy autó, amikor az úttesten próbált átkelni. Angela a tragédia után kómába esett, majd amikor egy hónap múlva felébredt, kiesett a fejéből az utolsó 15 év. Olyan lehetett ez a nő számára, mint egy bizarr időutazás...

Jeff Hartung végig támogatta feleségét, amikor azonban Angela felébredt a kómából, az agysérülés miatt nem ismerte fel a férjét. Azt hitte, hogya férfi az orvosa.

Az akkor 51 éves nő abban a hitben élt, hogy 36 éves és a gyerekei két és nyolc évesek. Sőt mi több, azt gondolta, hogy még az első férjével él boldog házasságban, pedig egykori kedvese 1998-ban meghalt...

„Amikor megtudtam, hogy a férfi, akibe az egyetem alatt beleszerettem, majd 1987-ben hozzámentem, már nem él, elképesztő fájdalom hasított belém. Semminek nem volt, úgy éreztem, hogy teljesen elvesztem” – mondta Angela a Mirror-nak.

Az agysérülés miatt a nőnek rengeteg mindent újra meg kellett ismernie, például a gyermekeire, Abigailre és Phillipre csak gyerekként emlékezett, így velük is újra meg kellett ismerkednie.

Jeff rendkívül türelmes volta feleségével. Szépen lassan elmondott neki mindent, ami az utolsó 15 évben történt velük, így Angela egyre inkább bízni kezdett a férfiban.

Amikor már elég közel kerültek egymáshoz, Jeff elmondta Angelának, hogy egy templomban találkoztak először – néhány évvel az első férje, John halála után – és 2001-ben házasodtak össze.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)

A nőnek ezek után sem tértek vissza az emlékei, de idővel újra beleszeretett a második férjébe. Így történhetett, hogy 2018-ban, öt évvel a szörnyű baleset után, Angela és Jeff újra összeházasodtak New Yorkban, a Central Parkban.

„Újra örök hűséget fogadni az embernek, aki boldoggá tesz, akiben bízok és akit a legjobban szeretek, a legegyszerűbb dolog volt a világon” – mondta a szertartás után Angela.

A pár ma már úgy gondolja, hogy Angela amnéziája segített nekik abban, hogy újra egymásra találjanak és a korábbinál is szerelmesebbek legyenek egymásba.

„Minden nehézség ellenére, ami történt velünk, úgy gondolom, esélyt kaptam arra, hogy jobb ember legyek és fejlődjek. Ennél jobban nem is alakulhattak volna a dolgok” – mesélte Jeff.

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

hirtv.hu

Egyre több nyugat-európai választja hazánkat letelepedés szempontjából + videó

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

travelo.hu

Nem mindennapi hajó szelte a Tisza habjait Kiskörénél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Nagyon ijesztő volt” – 2 évesen hall először a siketnek született kislány

KÜLFÖLD

Egy pillanat volt: eltaposta a 2 éves tündéri lányt egy ló

KÜLFÖLD

Két nappal szülés után a temetését kellett szerveznie egy fiatal anyának

KÜLFÖLD

Gyászol a rádiós: 12 hét alatt veszítette el szeretett édesanyját