KÜLFÖLD

Gyere, próbáld fel! Német iskolában tartanak kurzust a muszlim ruhákról

Egy drezdai iskola nyári szünetre tervezett programja miatt akadt ki több német szülő. A program neve: Fejkendő és hidzsáb Drezdában - öltözködési szokások az iszlámban...
címkék:
  • Szerző: WM

Sokaknál az verte ki a biztosítékot, hogy ezt a programot  a városi önkormányzat pénzéből finanszírozzák. A kurzuson a muszlim nők által hordott ruhák különböző anyagait, formáit, legújabb trendjeit ismerhetik meg a tanulók. Sőt, akinek kedve van, még fel is próbálhat néhányat. Egy iszlám hitű német női jogvédő, Seyran Ates szerint ez a program elfogadhatatlan, ugyanis ezzel az iszlám nők elnyomását erősítik a gyerekekben.

Nem Ates az egyetlen, aki a kurzussal szemben felemelte a hangját. Az integrációért felelős politikai szóvivő, Jörg Kiesewetter elmondta:

Mi olyan társadalmat akarunk, ahol egymás szemébe tudunk nézni, és nem arról tanulunk,  hogyan kell eltakarni az arcunkat.

Az intézmény vezetője azzal mentegetőzött, nem dicsőíteni akarnak valamit, hanem azt szeretnék biztosítani, hogy a diákok más kultúrákat is megismerjenek.

címkék: