KÜLFÖLD

Életveszélyes fodrászat: Halálosan megfenyegették a tulajt

Pedig csak a szalon neve nem tetszett az ISIS szimpatizánsoknak...
  • Szerző: SZM

Karen Lawrence női fodrász Essex megyében, Londontól nem messze, egy kistelepülésén. 16 évvel ezelőtt nyitotta meg szalonját, amelynek némi gondolkodás után az Isis nevet adta. Isis az ókori egyiptomban a természet istene, így semmi köze nincs a mai Iszlám Államhoz.

Azazhogy, mégis csak köze lett hozzá. Egyik napról a másikra a tulajdonos egyre több fenyegető e-mailt kapott. Az egyiket Abu Bakr al-Baghdadinak, az ISIS mindenható vezetőjének a nevében küldte valaki.

Mindegyik elektronikus levélben ugyanazt követelték tőle: ne használja “jogtalanul” az Isis nevet...

Habár a rendőrség azt mondta neki, hogy ne foglalkozzon ezekkel a fenyegetésekkel, az asszony mégis úgy döntött, hogy nem kockáztat.

Úgyhogy – amint a képen is látható – levette a 16 éve felrakott cégtáblát és a fodrászata már új néven folytatja a tevékenységét.

Forrás: Dailymail.co.uk

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?