KÜLFÖLD

A gyerekei is otthon voltak, amikor megölték a 30 éves nőt

Az iraki bevándorló maga értesítette a rendőrséget, miután végzett a 30 éves feleségével. Különösen tragikus, hogy a gyilkosság elkövetésekor a pár mind a négy gyermeke a lakásban volt.
  • Szerző: WM

Szirénázó rendőr- és mentőautók torlaszoltak el a hét elején egy Dortmund belvárosában lévő társasház előtti utcarészt. A ház egyik lakásából ugyanis egy 41 éves férfi riasztotta a hatóságokat, elmondása szerint az imént végzett a nála 11 évvel fiatalabb nejével. A rohammentők hiába értek ki pár perc alatt a helyszínre, ők is már csak a halál beálltát tudták megállapítani a 30 éves áldozatnál. Az orvosi szakvélemény szerint a fiatal négygyermekes anyukát megfojtották.

Különösen tragikus, hogy a gyilkosság elkövetésekor a pár összes gyermeke (2-7 év közöttiek) otthon tartózkodott.

A négy testvért a gyámhivatal vette gondozásába. Minden jel arra utal, hogy a nő szabadulni próbált az erőszakos férjétől. A rendőrségen több eljárás is indult a férfi ellen családon belüli erőszak miatt. A fiatal feleség először egy anyáknak fenntartott szálláson talált ideiglenes védelmet, majd a gyerekekkel együtt saját lakásba költöztek. Egy szomszéd azt nyilatkozta a Bild című német napilapnak, hogy a férj kb. négy hónapja költözött be a lakásba.

Képünk illusztráció
Fotó: GettyImages

Gyakoriak voltak a viták, szinte minden nap lehetett valami ordítozást hallani a lépcsőházban

– nyilatkozta a társasház másik lakója.

És ezeket olvastad már?