Létrehozva: 2017.10.15.

31 éves, diploma nélküli kancellárja lehet Ausztriának

Vasárnap elõrehozott választásokat tartanak Ausztriában, és minden idõk legfiatalabb kancellárja kerülhet hatalomra.

Õstehetség, csodagyerek, kiválasztott. Ilyen jelzőkkel illetik Sebastian Kurz osztrák politikust. A fiatalember 1986 augusztusában született Bécsben, mérnök apa és tanár anya egyetlen gyermekeként. 2004-ben kitüntetéssel érettségizett egy bécsi gimnáziumban, majd ezt követően beiratkozott a bécsi egyetem jogi karára, diplomát azonban nem szerzett, politikai elfoglaltságokra hivatkozva. 15 évesen lépett be Bécs 12. kerületének néppárti (ÖVP) kerületi ifjúsági részlegébe, onnan pedig viszonylag rövid idő alatt a bécsi, majd az országos szervezet első embere lett.

2011-től, vagyis 25 évesen már a belügyminisztérium integrációs államtitkára. Feladata volt – többek között – az Ausztriában letelepedett külföldiek beilleszkedési gondjainak megoldása és a menekültkérdés központi ügyintézése. Nevéhez fűződik annak előírása, hogy a bevándorlók gyerekeinek németül kell tudniuk, mire iskolába mennek. A 2013-ban alakult új osztrák kormányban pedig már a külügyminiszteri pozíciót is megkapta.

2017 májusától az Osztrák Néppárt elnöke és kancellárjelöltje.

Diploma nélkül vezetheti az országot

Úgy tűnik tehát, hogy Sebastian Kurzot semmi sem tartóztathatja fel. A közvélemény-kutatások szerint már hosszú hónapok óta ő a legkedveltebb politikus, a többség őt látná legszívesebben az ország kancellárjaként, ráadásul a néppárt áll a pártok népszerűségi listájának első helyén is. Ha marad a papírforma, akkor minden idők legfiatalabb – és egyébként diplomával nem rendelkező – kancellárja vezetheti Ausztriát a maga 31 évével.

Az eddigi csúcstartó Kurt Schuschnigg volt, de ő  öt évvel idősebb volt Kurznál.

Az előrehozott választások oka

2008 óta nagykoalíció vezette Ausztriát, vagyis a szociáldemokraták és a néppárt szimbiózisban kormányoztak. A folyamatos súrlódások – részben a migrációs válság miatt is – az idei év első felében csúcsosodtak ki, és a koalíció vezetői bejelentették, hogy az érdekellentétek miatt nem tudják tovább együtt vezetni az országot. Ezután következett az az időszak, amit sok szakértő Ausztria történelmének szégyenfoltjaként emleget. A választási kampány ugyanis eldurvult. Egymást érték a botrányok. Előkerültek beépített emberek, hamis Facebook-oldalak, fenyegetések, megvesztegetési ügyek.

A mocskos kampányban nagy szerepet játszott az a Tal Silberstein is, aki korábban az MSZP-nek is osztogatott tanácsokat, és akit pár hónappal ezelőtt Izraelben letartóztattak korrupciós ügyei miatt.

Az osztrák szociáldemokraták azonnal megszakítottak minden kapcsolatot a szakemberrel, de a szégyenfoltot nem tudták magukról lemosni.

A néppárt vezet

A Silberstein-botrány eredménye az is, hogy mára a szociáldemokraták csak a harmadik legnépszerűbb párt az osztrák választók körében. A sort toronymagasan a néppárt vezeti 33 százalékkal, a második helyen a bevándorlásellenes szabadságpárt áll 27 százalékkal, majd a maguk 23 százalékával ezután következnek a szociáldemokraták.

Arra a kérdésre pedig, hogy kit látnának legszívesebben a kancellári pozícióban, a válaszadók 34 százaléka azt mondta, hogy Sebastian Kurzot, 28 százalék elégedett a jelenlegi vezetővel, Christian Kernnel, 26 százalék viszont a szabadságpárti Heinz-Christian Strachet.

Ennél is egyértelműbb a választók akarata abban a tekintetben, hogy melyik koalíció lenne a legjobb az ország számára. 40 százalékuk egy néppárti-szabadságpárti koalíciót favorizálna. A német tendenciát követve tehát úgy tűnik, hogy Ausztriában is kieshet a kormányzásból a szociáldemokrata párt.

 

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

metropol.hu

Őrjöngenek a németek, magyar bíró reagált a BL legnagyobb botrányára

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

metropol.hu

„Elsődleges célponttá vált” – sztárklub csábítja Marco Rossi felfedezettjét

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 10.: izgalmas találkozása lesz a Halaknak, a Skorpió nyerhet valamit

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Gyászol a rádiós: 12 hét alatt veszítette el szeretett édesanyját

KÜLFÖLD

Elképesztő: 1600 éves leletre bukkant kertészkedés közben egy tanár

KÜLFÖLD

„Ez volt életem legszebb napja, de nem tudtam, hogy az lesz vele az utolsó” – Kórházi esküvője másnapján elhunyt a súlyos beteg férj

KÜLFÖLD

Súlyos hiba: egy vagyonnal rövidítette meg a pincér az idős asszonyt