Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.09.27.

Több mint száz magyar kórházban szerelték be a fontos eszközt

A kórházi fertőzések számának csökkentésére törekszik a kormány, ezért jelentős összeget fordítanak a fejlesztésekre.

A kórházi fertőzések megelőzése érdekében a legionella baktérium terjedését megakadályozó vízszűrő berendezéseket helyeztek üzembe az állami fenntartású kórházakban – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kásler Miklós elmondta, a melegvízrendszer mikrobiológiai csíramentesítésére szolgáló szűrőrendszer 2,5 milliárd forintba került a 130 egészségügyi intézményben.

Mint mondta, világszerte jelentős problémát okoznak a kórházi fertőzések, bár Magyarországon kedvezőbb a fertőzési arány az uniós országokhoz képest. Míg itthon a kórházban ápolt betegek 4 százaléka, addig az unióban 5,5 százaléka kap el valamilyen fertőzést az intézményekben.

A miniszter elmondta, a leggyakrabban előforduló fertőzés a tüdőgyulladás, a húgyúti fertőzés, a műtéti sebfertőzés és az orvosi eszközök használata során fellépő fertőzések. Hozzátette: a törekvés az, hogy a kórházi fertőzések előfordulását tovább mérsékeljék, ezért a kormány komplex intézkedéseket vezetett be. Ezek között említette a központi elveken nyugvó módszertani levelek elkészítését és eljuttatását a kórházakba, és a tavaly megjelent infekciókontroll-rendeletet.

Kásler Miklós kiemelte, a kórházfejlesztések során is hangsúlyt fektetnek a kórházi fertőzések csökkentésére, amelyre 11,5 milliárd forint állt rendelkezésére negyven kórháznak ahhoz, hogy a kézfertőtlenítés mechanizmusát megújítsák, vagy csökkentsék a levegő szennyezettségét nemcsak a műtőkben és az intenzív osztályokon, hanem a kórház ebből a szempontból érintett más részlegein is – írja az MTI.

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket Rómában - videó

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

ripost.hu

Férjhez ment Kunovics Katina, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Kiadta Ausztriának a brutális mozis gyilkost Magyarország

INSIDER

„Az angyalok őrizzék álmukat” - hátborzongató gyermeksírokra bukkant egy magyar csapat - Videó!

INSIDER

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt