INSIDER

Nyit a Római-parti Plázs: itt van minden, amit tudnod kell

Mától 48 év után először ismét szabad lesz a strandolás a Római-parton, hiszen ma nyit a Római-parti Plázs.

Budapest kultikus területe a Római-part, ahol komoly hagyománya van a vízi sportoknak, szabadidős időtöltésnek. A budapesti „Riviéra” a budai vízi élet felkapott, nyüzsgő központja, közkedvelt fürdőhely volt. A kijelölt négy fővárosi dunai szabadstrandot azonban 1973-ban megszüntették.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

A kérdés most is az, vajon valóban nincs-e baj a vízminőséggel, hiszen a szabadstrandtól mindössze nyolc utcányival feljebb, a Pünkösdfürdő utcánál ömlik a Dunába a szennyvíz. Ráadásul ott is van egy kiömlőcső, ahol nem látjuk: a víz alatt. Vihar után nem is akármi kerül a Dunába, amit a vízfolyás éppen a szabadstrand felé visz.

Fotó: Metropol

Zápor esetén a szennyvíz a Dunába ömlik

A Metropol megkérdezte a Fővárosi Csatornázási Művek véleményét is. A társaság megírta, közös vezeték szolgál a szenny- és a csapadékvizek elvezetésére, ezért csapadékos időben a szennyvíz záporvízzel hígul, keveredik. Nagyobb záporok esetén a többletvizet a békásmegyeri telep a Dunába szivattyúzza. Csapadékmentes időben semmilyen szennyeződés nem kerül a Dunába.

A rendelkezésükre álló eszközökkel mindent megtesznek azért, hogy a lehető legkevesebb szennyvízzel keveredett csapadékvíz kerüljön a Dunába. Jelenleg folyik annak a szakértői vizsgálata, hogy milyen beavatkozással javítható a helyzet.

Több éve tervezik a strandnyitást

A római-parti strandolást a Város és Folyó Egyesület álmodta újra, amely 2013 óta dolgozott a létrehozásáért. Az egyesület kezdeményezésére a korábbi években próbajelleggel, néhány tesztnapon már üzemelt szabadstrand a vízparton. A nyitást a partszakasz felmérése, szigorú hatósági és vízminőségi vizsgálatok, szakhatósági engedélyeztetés előzte meg.

Hol fürödhetünk pontosan?

A Római-parti Plázs belépőjegy nélkül látogatható, vízimentő-szolgálatot is üzemeltető, bójákkal kijelölt területű, fürdőzésre alkalmas partszakasz, ahol a Budapest Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztály határozata szerint a fürdési idény 2021. július 30-tól augusztus 22-ig tart. A fürdőhely a Hattyú csónakház és a 60076 hrsz. alatti ingatlan között helyezkedik el, a Kossuth Lajos üdülőpart 15–17. mellett. Ingyen ivóvizet, mosdót, pelenkázót, zuhanyzót és napágyakat az Óbuda-Pénzügyőr SE sporttelep biztosítja a vendégeknek. A területen vízimentő-szolgálat működik, gondnokot/fövenyőrt is alkalmaznak, sőt éjszakai őrség is működik minden nap 22 órától másnap reggel 8 óráig.

római-parti plázs

Fotó: Metropol

Kék jelzés esetén lehet fürödni

Váratlan helyzet esetén a Fővárosi Csatornázási Művek SMS-ben értesíti a strand üzemeltetőjét, akinek ilyenkor a partszakaszon azonnal meg kell tiltania a fürdést. A Város és Folyó Egyesület egy kék színű fa őrtornyot is elhelyezett a parton, amely egyfajta jelzőrendszerként működik majd: kék színű zászló jelzi, ha alkalmas és piros színű, amikor a víz alkalmatlan fürdésre.

Amikor 48 éve bezárták a strandokat...

„A strandok bezárását átmeneti intézkedésnek tekintjük. Átfogó rendezési terv készül a víz szennyezésének csökkentésére. Előreláthatólag a békásmegyeri új lakótelep csatornái a Palotai-sziget szennyvíztisztítóján keresztül csatlakoznak majd a Dunába. Ha a római-parti üdülők szennyvízlevezetőit is sikerül bekapcsolni ebbe a csatornarendszerbe, a 4 kilométeres part fele remélhetőleg ismét alkalmas lesz majd a dunai strandolásra, minden veszély nélkül” – írta a Népszava 1973. június 1-én a 12. oldalon.

50 éve is vizsgálták

„Az első vizsgálatokat 1971. augusztus 4-én végezték, s már akkor is a tűrési határértéket meghaladó, nagy számú, székletből eredő, baktériumtörzset találtak a Római-part vizében. A következő vizsgálatra 1973. május 31-én került sor. (...) Ez az utóbbi vizsgálat is két évvel előbbihez hasonló eredménnyel járt – a Megyeri Lidón még a vérhas kórokozóját is megtalálták!” – írta a Tükör 1973. június 26-án.

Vannak, akik nem akarnak itt fürödni

Tamás: Hallottunk a strandról. Szeretjük a környéket, sokszor sétálunk errefelé. Azt nem hinném, hogy fürödni is fogok a strandon. Sok tragikus dolgot hallani a Dunával kapcsolatosan, úgyhogy azt tartom biztonságosabbnak, ha inkább csak a partra látogatok ki.

Dóra: Szerintem gyakran le fogunk járni fürdeni a családdal. Örülök, hogy az otthonunktól pár perce nyílik egy strand. Bízom a szakemberekben, és amíg ők azt mondják, hogy biztonságos a Duna, addig bele merek menni.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?