INSIDER

„Kriszti egy igazi őrjöngő vadállat volt” – megszólalt a Kapás utcai gyilkos ismerőse

Kódolva volt a tragédia az ismerős szerint a Kapás utcai gyilkossággal kapcsolatban.
  • Szerző: Ripost

Ahogy arról a is beszámolt, Budapesten a II. kerületi Kapás utcában egy nő baltával mészárolta el élettársát. A tragédia után a szomszédok elmondták, hogy látszott, valami nincs rendben a páros között. Most pedig a Blikknek egy ismerős árult el újabb részleteket a gyilkos és áldozata kapcsolatáról.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

A lap elérte a megölt férfi barátját, aki neve elhallgatása mellett, teljes részletességgel feltárta Krisztina és Attila tragédiával végződő kapcsolatát.

„Így visszagondolva ebben a viszonyban az első perctől kódolva volt a tragédia. Attila hiába volt a világ legjámborabb embere, Krisztivel és a démonjaival ő sem bírt el. Próbálkozott szegény rendületlenül, hiszen hitte, hogy a rengeteg szeretet és türelem meghozza gyümölcsét, de úgy tűnik, az ilyen fokú pszichés, mentális sérülés ellen az átlagember kezében nincs orvosság” – kezdte a férfi.

Fotó: Facebook

„Kriszti olyan fokon volt minden alap nélkül féltékeny, ami már nem csak súrolta a beteges szintet, hanem talán túl is lépett azon. Egész nap gyötörte Attilát, hogy biztos megcsalja, miközben ő a három év alatt végig hűséges volt hozzá. A nőismerőseit mind elmarta Attila mellől, még a kolléganőit is hívogatta, hogy ne merjenek még csak hozzá se szólni. Ők pedig nem is értették, mit akar ez a nő, hiszen semmi félreérthetőt nem csináltak. Attilának ez rettentő kellemetlen volt, de kitartott Kriszti mellett, mert hitt a jóság gyógyító erejében” – mesélte az ismerős.

Krisztina agyát sokszor annyira elöntötte a féltékenység, hogy a tettlegességtől sem riadt vissza, ha bedühödött ütötte-verte párját, aki még ekkor sem emelt kezet rá.

„Nem hazudok, volt, hogy baseballütővel ment neki Attilának. Utána meg könyörgött, hogy ne haragudjon, béküljenek ki, mert nem tud nélküle élni. És sajnos Ati mindig megsajnálta. Nem csak egyszer verte meg, hanem többször is. Amikor kérdeztük: Attila, miért nem védted meg magad, mindig azt felelte, hogy ő nem emel nőre kezet. Az is érdekes volt, hogy miközben állítólag imádta Attilát, rengeteget beszélt a volt férjéről, akitől a kislánya is van. Az ember azt gondolná, hogy a gyereke legalább visszatartotta picit az őrjöngéstől, de sajnos ez nem így volt. Előtte is csinálta a műsort, ha rájött az ötperc. Aztán Attila vigasztalta a kislányt. Szerencsére a gyilkosság idején nem volt otthon, az édesapjánál aludt” – mondta a barát.

Az ismerős szerint talán az is gond volt, hogy komoly kulturális különbség volt a két ember között. Attila egy jó családból származó, a művészetek iránt rajongó ember volt, míg Krisztinát inkább a külsőségek érdekelték.

A gyilkosság előtt pár nappal, Attilánál annyira betelt a pohár, hogy szakított Krisztinával és el is költözött a Kapás utcai lakásból. Hétfőn pár ott maradt dolga amiatt akart találkozni Krisztinával, de nyilvános helyen szerette volna megejteni a végső búcsút. Krisztina azonban azzal fenyegette, hogy öngyilkos lesz, ha nem megy fel. És a férfi még utoljára teljesítette volt párja kérését. Jóságáért az életével fizetett.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?