Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.12.05.

Hátba rúgta a nagyit, majd a két gyerekkel menekülni kezdett a csongrádi férfi

A férfi erőszakkal szakította el anyjuktól a gyerekeit, miután azok nem akartak hazamenni vele a láthatásról.

Iszonyatos dühbe gurult egy csongrádi férfi, mert gyerekei nem akartak hazamenni vele, miután végre láthatták anyjukat.

A férfinak és volt párjának két közös gyermeke van, és a bíróság úgy döntött, hogy az apának adja a felügyeleti jogot, így a 6 és 3 éves kislányok az édesanyjukkal a gyermekjóléti szolgálatnál biztosított kapcsolattartáson találkozhattak.

Egyik nap a férfi a megbeszéltek szerint elvitte lányait az édesanyja hódmezővásárhelyi lakásába, láthatásra. Másnap azonban a nő a gyerekekkel együtt azzal hívta fel a férfit, hogy a kislányok nem akarnak délben hazamenni, vele szeretnének maradni.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)

Ekkor szakadt el a cérna az apánál. Délután 3 órakor a testvérével megjelent a társasház előtt, majd felhívta volt párját és erőszakosan követelte vissza a gyerekeket.

Ezek után testvérével együtt bejutott a lépcsőházba, majd elkezdték a lakás ajtaját ököllel verni, végül pedig be is rúgták. Az apa a lányait a hóna alá kapva elindult kifelé, félrelökve az útból a nagymamát, akinek még a hátába is belerúgott.

A helyszínre közben kiérkeztek rendőrök. Ezért a férfi menekülni kezdett. A gyerekeket a hátsó ülésre ültette, ahova ő is beszállt, majd testvére a rendőrautót a füves útpadkán kikerülve nagy sebességgel menekülésbe kezdett.

A város területén 100 km/h, a várost elhagyva pedig 180-200 km/h sebességre gyorsulva hajtott, míg egy körforgalomba érkező autónak ütközött. A baleset során szerencsére senki sem sérült meg, azonban a kislányokat nem gyermekülésben szállították, övvel sem voltak bekötve és megfelelően felöltöztetve sem voltak. Az átfázott gyerekeket az intézkedő rendőrök takarták be takarókkal.

„A járási ügyészség a vádlottat 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, valamint könnyű testi sértés vétségével, míg őt és testvérét társtettességben elkövetett magánlaksértés vétségével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni” – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség.

origo.hu

Már megint saját pályáján verték agyon az Újpestet

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

borsonline.hu

31 ezerről leárazva 900 forintra: őrült akció miatt rohamozták meg a vásárlók a Lidl-t

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

magyarnemzet.hu

Egy influenszer már bánja, hogy elment David Pressman vacsorájára

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Kiadta Ausztriának a brutális mozis gyilkost Magyarország

INSIDER

„Az angyalok őrizzék álmukat” - hátborzongató gyermeksírokra bukkant egy magyar csapat - Videó!

INSIDER

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt