HARCÉL

Az ellenzéki pártoknak óriási a felelősségük az erőszakért

Sem a képviselők, sem az ellenzéki politikai aktivisták nem állhatnak a törvények fölött - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Mandiner portálon hétfőn megjelent interjúban.
  • Szerző: F.G.

Az ellenzéki pártoknak óriási a felelősségük abban, hogy néhány tüntető az erőszak alkalmazásától sem riad vissza, ugyanis az ellenzéki politikusok füstbombával dobálják a rendőröket, az ellenzék pedig legitim politikai eszköznek fogadja el az erőszakot.

Gulyás Gergely azt mondta, az Országgyűlés szerdai ülésén az ellenzék magatartása törvénytelen, agresszív és erőszakos volt, néhányan pedig az utcán is úgy érezték, ha ellenzéki képviselőknek szabad így viselkedni, akkor nekik is lehet.

Kiemelte, sem a képviselők, sem az ellenzéki politikai aktivisták nem állhatnak a törvények fölött.

A Fidesz 2006-ban, az államcsődhöz vezető szocialista hazugságkormányzás idején is elítélte az erőszakot, és arra hívta fel a tüntetőket, hogy csak alkotmányos keretek között, békésen és jogszerűen gyakorolják a gyülekezési jogukat – hangsúlyozta.

A túlóratörvénnyel kapcsolatban azt mondta, a munkavállaló önkéntes beleegyezése nélkül a jelenlegi túlóraszám egyetlen órával sem nőhet. Bármilyen munkaidőkeretre vonatkozó eltérés csak a munkaadók és munkavállalók megállapodása esetén kollektív szerződésben rögzítettek szerint lehetséges. A túlórákat pedig havonta kell kifizetni – tudatta.

 

És ezeket olvastad már?