Ki mondja nyíltan, hogy mi a gond? Miért nem nevezik nevén a problémákat, Beszélgetés egy az uniót igazán belülről ismerő nemzetközi tekintéllyel. A témáról Trócsányi László fideszes európai parlamenti képviselővel beszélgetett a Magyar Nemzet.

– Az Európai Uniónak 2004 óta nincs valódi sikertörténete, a blokk pedig válságban van. Vannak azok, akik úgy gondolják, hogy a föderalisztikus irányba való jelentős elmozdulás megoldja a válságot vagy legalábbis leplezni tudja. A gazdasági válságot követően a migrációs hullámok, a brexit és a koronavírus-járvány is megoldatlan problémákat hagytak maguk után, amelyekre az Európai Unió jelenleg sem tud megoldást találni.

Egyre gyakrabban halljuk azt a kritikát a magyar kormány és döntéshozók részéről, hogy az Európai Unió az európai polgárok véleményét figyelmen kívül hagyva hoz döntéseket. Ebben a kérdésben olyan kezdeményezésről beszélhetünk, amit az uniós polgárok Brüsszel kapuit döngetve követelnek?

– Azt gondolom, hogy az Európai Unió válságban van. Ennek megfelelően pedig azt gondolja, hogy egy nagy jelentőségű szimbolikus cselekedettel ezt a válságot leplezni tudja. Erre szolgál igazából az európai alkotmányozási kísérlet. Ez nem előzmény nélküli. Egy éven keresztül folyt az Európa jövőjéről szóló konferencia, amely egy felülről irányított konferencia volt, meghatározott személyiségek által vezetve. Ez közel sem tükrözte Európa véleményét az európai integráció jövőjét illetően. Mindazon által vannak azok, akik úgy gondolják, hogy egyfajta föderalisztikus irányba való jelentős elmozdulás a válságot megoldja, vagy legalábbis leplezni tudja.

A válságot nem kell magyaráznom, hisz jól látható, hogy az uniónak 2004 óta nincs valódi sikertörténete. Az Európai Unió fejlődése tudniillik projektről projektre történik. Az említett évszám óta igazi nagy projektet nem tudott megvalósítani, láthatóvá tenni a polgárok számára.

Ha megnézzük, akkor a gazdasági válságot követően beszélhetünk migrációs válságról, a brexitről, a Covidról és folyamatosan azt látjuk, hogy megoldatlan problémák sorakoznak, ahol az Európai Unió nem tud valós megoldásokat felmutatni.

Ezzel szemben a nemzetállamok irányába próbál egyfajta új területekre szivárgó kontrollgyakorlást bevezetni, mint például a jogállamiság.

És miután nincs igazi sikertörténet, úgy gondolja, hogy szerkezeti változásra van szükség, amit egy új alkotmánnyal akar megvalósítani. Egy centralizációban gondolkodik. Abban, hogy egy erősebb, központosított egység talán hatékonyabban tudna ezekre a válságokra választ adni. Ennek megfelelően ez a mainstream, amelyik ebben az irányban gondolkodik. úgy gondolja, hogy a tagállamok szerepét csökkenteni kell, és a tagállamok jogosítványait kontroll alá kell helyezni.

– De ez a folyamat nem éppen távolabb vezeti az Európa-eszmét a polgároktól? Mik a főbb elképzelések ebben a folyamatban?

– Elmozdulás van a szubszidiaritástól a központosítás irányába. Ez probléma, mert a szubszidiaritás szót – hogy minden döntést a polgárokhoz lehető legközelebb kell meghozni – ugyan hivatalosan mondják, de tartalmilag pont az ellenkezőjét cselekszik. Ennek megfelelően ezt, amit szerződésmódosításnak neveznek, ez tartalmilag egyfajta új európai alkotmány létrehozatalát leplezi. Nem nevezik alkotmánynak, hanem szerződésmódosításnak, de tartalmilag mégis az, hogy jelentőségében egy már inkább alkotmány kialakítását célozzák meg.

Ezzel arányosan gondolkoznak külsőségekben is, hogy az Európai Uniónak legyen elnöke, úgy mint az Amerikai Egyesült Államoknak is van. Ezen kívül lennének úgynevezett miniszterek vagy államtitkárok. Ezek külsőségek természetesen, mégis egy államkoncepció megvalósítását hordozzák magukban.

A külsőségeken túl tartalmi kérdéseket is napirendre vetnek. Ilyen például az oktatásügy, egészségügy, amelyekben erősebb uniós hatásköröket akarnak. Az eljárásrendeket illetően az egyhangúság megszüntetését javasolják a döntéshozatalban.

Idáig olyan unióban hittünk, ahol érdekegyeztetés folyik. Az persze időt igényel, de ezt akarják felváltani a minősített többségi döntéshozatallal. Ez kihat arra is, hogy a későbbiekben ne legyenek fékek, ha egy tagállam nem ért egyet egy szerződésmódosítással.

Ha megnézzük azonban a szavazati arányokat, ez a nézet ugyan többséget kapott az Európai Parlamentben, de semmiképp nem beszélhetünk jelentős többségről. Ezzel a szavazati eredménnyel a baloldal tulajdonképpen egy pirruszi győzelmet aratott. Úgy gondolták, hogy hatalmas eredményt értek el, azonban a szavazati arányok nagyon szűk többséget mutatnak, és főként a baloldal szavazatainak köszönhetően. Itt persze azt is látni kell, hogy nem az Európai Parlamentnek osztottak lapot. Nem az Európai Parlamentnek kell megmondania, hogy a szerződések mit tartalmazzanak. Ezt a tagállamoknak kell megmondaniuk. Ez a tagállamok felelőssége, már csak azért is, mert

az Európai Unió a tagállamoknak köszönheti a létét. Tehát az, hogy milyen kereteken belül akarnak együttműködni, az a tagállamok döntése. Ezzel az Európai Parlament nyomás alá akarja helyezni a tagállamokat, azonban ez nem vezethet eredményre, mert a tagállamok a szerződések urai.

– Ha már említette, hogy elég szorosan sikerült ezt a jelentést megszavazni, vannak azonosítható aktorok, akik Magyarországgal hasonló állásponton vannak és hasonlóan merik is kommunikálni?

– Ami engem meglepett, hogy a német képviselők tulajdonképpen szinte mindannyian megszavazták ezt a gondolkodást. A néppártban ülő képviselők is, ugyanúgy mint a zöldpárti és baloldaliak is. Ez egy német irányultság. Vannak, akik inkább a szuverenista álláspontot képviselik. Én ilyennek tekintem Franciaországot is különben. Nem véletlen, hogy a maastrichti szerződés is annak idején éppen hogy átment Franciaországban. Ezen kívül pedig az európai alkotmányos szerződést annak idején Franciaország 2005-ben leszavazta. Ha megnézzük a holland választási eredményeket, abból is lehet látni, hogy van egyfajta bizalmatlanság, és sokan úgy vélik, hogy ez a központosítás nem jó. Ha Olaszországot, Meloni kormányát megnézzük, akkor szintén azt látjuk, hogy vannak fenntartások. És nem beszéltem még külön a kis- és közepes méretű országokról! Amelyeknek a szavazati súlyuk nyílván kevesebb az európai integrációban. Nekik abszolút nem áll érdekükben, hogy az egyhangú döntéshozatal megszűnjön.

Úgy gondolom tehát, hogy van egy jelentős erő, amely úgy gondolja, hogy nem kívánnak ebbe az irányba elmozdulni.

Persze vannak olyan országok, amelyek föderációként működnek ma, mint Németország vagy Belgium. Ezek az országok úgy gondolják, hogy ez egy jó megoldás lenne az Európai Unióra, pláne, ha meghatározó szereplők tudnak lenni.

– A tagállamokon túl, az európai uniós tagságra várakozó országoknak mit üzen egy ilyen törekvés?

– A tagságra várakozó országok nyilvánvalóan nem egy olyan Európai Unióba szeretnének bejutni, ahol a szavukról előre megmondják, hogy keveset fog érni. Aki be akar lépni, az rendes tagsággal szeretne belépni és nem azzal, hogy egy második vagy harmadik koncentrikus körhöz tartozik.

Ez a mag-Európa kép, ahol kialakul egy központ meg egy periféria, nem fogadható el az európai országoknak. Budapest ugyanúgy központban van, mint Belgrád vagy Párizs.

Nem lehet a struktúrát oly módon megszervezni, hogy az elrendelje, hogy valakik a perifériára szorulnak.

– A javaslaton felsorolt politikusok nem ismeretlenek az uniós híreket követő magyar polgárok előtt. Ők azok, akik rendszeresen a Magyarország érdekeivel ellentétes tevékenységben kulcsszerepet játszanak. Mivel érdemelte ki Magyarország a megkülönböztetett figyelmüket?

– Azt gondolom, hogy Magyarország, a magyar kormány elég nyíltan fogalmaz.

Álláspontját nem az európai bikkfanyelven fogalmazza meg, hanem nevén nevezi a problémákat. Ez szokatlan. Ennek megfelelően a magyar kormány lépései óhatatlan vitát váltanak ki és egyesek számára nyugtalanságot is jelenthet, hogy miért van az, hogy valaki a problémákat nevén nevezi. Az európai integrációs politikában ezzel szemben szeretik a problémákat a szőnyeg alá söpörni.

De éppen ez a szőnyeg alá söprés vezetett mára problémához. A magyar kormány ilyenkor felhívja a figyelmet, ami egy közepes méretű, nem alapító országtól különösen szokatlan.

Az Európai Unió tényleg válságban van, itt a magyarázat