tóth gabi
Mostanra már majdnem minden növényt fel lehetetett szedni a konyhakertből, csak a fagytűrők tartják magukat még egy ideig. Sokan a felesleges szárakat, leveleket egyszerűen a kertben hagyják, vagy a komposztra dobják, de nem biztos, hogy ez a jó megoldás. Mutatjuk, miért!
Sajnos már hozzá vagyunk szokva, hogy ha itt az ősz, akkor eljön a poloskainvázió ideje is. Ezek a bosszantó kártevők mostanra felfalták a paradicsomot, megrágták az almát, körtét is, és ahogy egyre hűl az idő, igyekeznek behúzódni olyan zugokba, ahol át tudnak telelni. Sokszor ez – legnagyobb bosszúságunkra – a ház: ilyenkor a teraszon rengeteg poloska ólálkodik, arra várva, hogy egy ajtónyitással bejussanak. De a többség a kertben keres magának menedéket; ezért nem mindegy, hogy mit kezdesz a konyhakert felszedése után keletkezett növényi hulladékkal.
A zugokban bújnak meg
Ahogy kezd lehűlni az idő, nem lehet úgy kitenni valamit az udvarra, hogy pár óra múlva ne lapuljon benne egy félig dermedt poloska. Védett, széltől, fagytól zárt helyet keresnek, így nemcsak a kiteregetett ruhákban, a kerti bútorok réseiben, de a földön hagyott száraz növényi hulladékban, például a paradicsom szárán, száraz levelein húzzák meg magukat. Mivel egész nyáron a konyhakertben tanyáztak, így ezeken az elhalt növényi részeken rengeteg poloskát találhatsz ősszel – ami azért jó hír, mert így könnyebb likvidálni őket.
Égesd el a növényeket!
A kihúzott gyomokat, a konyhakerti növények szárát, leveleit hordd egy kupacba, majd várd meg, míg ropogósra száradnak – így füstmentesen, könnyedén el tudod majd tüzelni. Ha a településen, ahol élsz, a helyi önkormányzat engedélyezi a kerti hulladék égetését, a tüzelésre kijelölt napon egyszerűen csak gyújtsd meg a rakást. Persze a biztonságra ügyelve, vagyis legyen kéznél valami – víz, lapát –, amivel el tudod oltani a tüzet, ha szükséges. Az égetéssel rengeteg poloskától meg tudsz szabadulni; mindössze arra figyelj, hogy ne a konyhakert területén gyújtsd meg a máglyát, mert ahol a tűz égett, ott tavasszal nem fog teremni semmi, hiszen a forróság elpusztítja a talajéletet.