RETRO RÁDIÓ

Kukacos lett a hagymád? Mutatjuk, mit lehet tenni

Létrehozva2023. 06. 10. 16:30

Hűvös volt a tavasz, még csak most indult igazán fejlődésnek a hagyma a kertben. Azonban sokan panaszkodnak arra, hogy a zsenge zöldhagymában kukacok vannak.

A hűvös, esős tavasz a hagymalégynek igencsak kedvezett idén, vagyis, ha úgy húzod ki a zöldhagymákat a földből, hogy tele vannak kukaccal, akkor nem vagy egyedül a problémával. Ez a kártevő a talajban telel át, április végén és május elején rajzik, a termésen pedig most látod a kártételét. Ha nem teszel ellene semmit, az egész hagymatermésed kárbaveszhet, ezért érdemes minél előbb védekezni. Mutatjuk a lehetőségeket.

The,Leaves,Of,Green,Onions,Are,Affected,By,The,Pest
Ha ezt látod, máris kezdd meg a védekezést a hagymalégy ellen! Fotó: Evtushkova Olga / Shutterstock

Ismerd fel időben a fertőzést!

Nem kell ahhoz kihúznod a hagymát, hogy észrevedd a hagymalégy pusztítását, ugyanis a növény zöld részein is hamar látszik a kártevő jelenléte. Első körben sárgulni kezdenek a csúcsoktól a hagyma levelei, majd el is fekszenek, besodródnak. Ilyenkor már érdemes elkezdeni a védekezést, hogy megállítsd a fertőzést.

Nincs mese, permetezni kell

Nem mindegy, hogy mivel; lehet kapni vegyszereket is, amik hatásosak a hagymalégy ellen, de használhatsz házi szereket is. Ha van otthon fahamud, vékony rétegben szórd be vele az ágyást. Hatásos az ürömfű forrázata is. Bodzalevél-permettel is védekezhetsz ellene: a bodzaleveleket áztasd 24 órán át, másnap forrald fel, és ha kihűlt, hígítás nélkül permetezd meg vele a hagymákat. Fontos, hogy ezek a módszerek a már fertőzött hagymáidat nem mentik meg, de megállíthatják, hogy az ép növényeidet is megtámadja a hagymalégy, így a termés még egészséges részét meg tudod menteni.

A legbiztosabb a megelőzés

Idén már nem, de jövőre megteheted az óvintézkedéseket a hagymalégy ellen. Az első és legfontosabb, hogy soha ne ültess oda hagymaféléket, ahol előző évben is azt termesztettél, mert ha nem tartod be a vetésforgót, a talajban nagyon elszaporodik a kártevő. Védekezhetsz ellene növénytársítással is: ültess a hagymasorok mellé egy-egy sor répát; a hagymalegyet ugyanis taszítja a sárgarépa illata, elkerüli az ilyen ágyásokat. Van, aki szerint a petrezselyem és a büdöske is hatásos ellene; ültethetsz az ágyások köré azt is.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.