
Curtis élő adásban tett őszinte szerelmi vallomást Judie-nak - Videó
Nem bírta könnyek nélkül a rapper, nem fogta vissza érzéseit. Curtis felállt a mélypontról.
Sokakat meghatott a Megasztár nyolcadik évadának döntőjében Marics Peti és Lengyel Johanna közös duettje, amely során az énekesek a Csillag Születik című film főcímdalát, a Shallowt énekelték el. Ekkor még nem tudták, de a Bradley Cooper és Lady Gaga főszereplésével készült alkotás Széki Attila Curtis életének egyik legmeghatározóbb mozifiljme, amely épp akkor került bemutatásra, amikor ő nagyon együtt tudott érezni Cooper filmbeli karakterével. Sőt, úgy véli, feleségét, Széki-Barnai Judit is ennek köszönhetően ismerte meg.

Curtis élete egyik legmeghatározóbb pillanatáról vallott
Amikor megismertem a feleségemet, körülbelül hasonló helyzetben voltam, mint Bradley Cooper a filmben. Elképesztő önpusztítást végeztem magamon és annak ellenére, hogy nagyon nagy sikereket értem el, nem tudtam értékelni azt. Sem az életet, sem azt a sikert feldolgozni. Ez a film és ezek a dalok, amik a leginkább tükrözik a mi kapcsolatunkat a feleségemmel
- közölte a Megasztár élő adásában Curtis, majd a Mokka riporterének már így nyilatkozott:
A Shallow a mi dalunk. Egy olyan élethelyzetben találkoztam a Judie-val, amikor aktuális volt ez a dal és a film is
- árulta el.
Judie a szerelmi vallomáskor épp meccset játszott, így nem is tudott férje érzelmi "kitöréséről". Amikor azonban később bekapcsolta a telefonját, özönleni kezdtek az üzenetek:
Megnéztem a linket, amit küldtek, ahol visszatudtam nézni és hát én is megkönnyeztem. Iszonyatosan jó érzés volt ezt hallani Attitól
- vallotta be a sportoló, aki szerint igazából nem ő segített férjén, mivel úgy véli, az ember először magán kell segítsen és utána lehet csak őt támogatni. Egy valamiről azonban úgy gondolja, valamivel valóban hozzájárulhatott a változáshoz:
A kapcsolatunk elejétől kezdve látta, hogy rendszer van az életemben. Az egészséges életmód a fontos. Az, hogy edzek és soha semmit nem adok fel semmit. Ez pedig egyre inkább átragadt rá.







