Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2023.03.22.
Módosítva: 2023.03.22.

Most érkezett: kislányokat zaklattak egy budapesti fürdőben

Szexuális visszaéléssel gyanúsítanak egy 56 éves férfit. A Ripost úgy tudja, kislányokat fogdosott a medence vizében.

Rendőrök lepték el március 18-án a budapesti, Íves úti Aquaworldöt. A Ripost értesülése szerint azért, mert a fürdőzők között volt egy férfi, aki két idegen kislányt molesztált. Lapunknak egy ott pihenő olvasónk számolt be a történtekről.

Az egyik medencében fogdosták a kislányokat Fotó: Shutterstock

„Viszonylag sokan voltak a fürdőzőben, mindenki pihent"

 – kezdte az olvasónk. „Aztán olyan délután öt óra körül rendőrök érkeztek. Először elképzelni se tudtuk, hogy mi történt, megdöbbentünk, amikor kiderült…"

Olvasónk több dolgozóval is beszélt, akik elmondták neki, hogy két kislány miatt hívták ki a rendőröket, akiket zaklattak.

„Elmondták, hogy a rendőrök azért jöttek, mert egy férfi fogdosott két 10 év körüli kislányt… Olyan szomorú, hogy ilyen megtörténhet, főleg egy ennyire színvonalas helyen. Persze erről a fürdő nem tehet, nem lehet kiszűrni az ilyen aberráltakat.”

A lányokat csak néhány percre hagyták magukra a szülők az egyik medencében.

„Én nem tudom, hogy hol lehettek a kislányok szülei, de pár perc is elég volt ennek a férfinak, hogy fogdosni kezdje őket” 

- mondta el a szemtanú.

Lapunk megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, miért hívták ki őket a fürdőhöz és indult-e eljárás. 

„Az említett ügyben a rendőrök bejelentés alapján intézkedtek, és egy 56 éves férfit állítottak elő, akit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának nyomozói szexuális visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként, és őrizetbe vettek"

- közölte a Ripost kérdésére a rendőrség. 


 

 

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

vg.hu

Órákon belül megzavarodhat az internet és a GPS – közeleg a mágneses vihar, infografikán mutatjuk

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Alakul a dugó, öt autó ütközött az M0-son

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból

NÍNÓ

„A másodperc töredéke alatt megváltozott az életük” – 18 hónapos baba vesztette életét a balesetben

NÍNÓ

„Egy rossz álomban ragadtam” – Százak gyászolják a holtan talált 19 éves lányt

NÍNÓ

Egy órán át küzdöttek a lángokkal Szolnokon, halálos áldozat is van

NÍNÓ

Most kaptuk: Érkező vonat elé zuhant egy nő

NÍNÓ

Tragédia: emberölés történt Szamosújlakon