Létrehozva: 2022.11.09.

Iskolapszichológus foglalkozik a diákokkal a balatonfüredi tragédia után

A mentők kiérkezéséig ők segítettek az ablakon kiugrott társuknak.

Szerző Ripost

Ahogy azt már megírtuk, dolgozatírás közben ugrott ki egy diák a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium épületének második emeletéről hétfőn. A Bors megpróbált utánajárni, mi vezethetett a tragédiához. 

Fotó: Bors

Az derült ki, hogy a 17 éves Zsombor zárkózott fiatal, nincsenek barátai az osztályában. A tanórák többségén egyedül ül, és ritkán beszélget a többiekkel. Ebből következik, hogy a magánéleti titkait sem osztotta meg társaival, így azt sem tudták a környezetében, mi késztette a kis híján végzetessé váló lépésre. Az órát tartó tanár és a diákok mindenesetre semmit sem tehettek, hogy megakadályozzák. 

Annyi bizonyos, hogy a matematika, amiből éppen dolgozatot írt a 9. osztály, nem tartozik Zsombor erősségei közé, ezúttal sem tudta a feladatokat megoldani. A papírja üresen maradt az asztalán, miután a mélybe vetette magát. Az iskola udvarán éppen testnevelésórán részt vevő diákok és a velük levő pedagógus igyekezett rajta elsőként segíteni. Közben az iskola értesítette a mentőket, akik helikopterrel vitték Budapestre, az Országos Baleseti Intézetbe.

A kislányom zokogva hívott fel a baleset után. Ő éppen a szomszédos teremben vett részt egy tan­órán. Az egész iskolát megviselték a történtek

– írta egy helyi csoportban Zsombor egyik iskolatársának az édesanyja.

A Balatonfüredi Tankerületi Központ igazgatója megnyugtatta az iskolásokat, hogy mindenkinek segítenek.

A tragédia a diák valamennyi osztálytársát megviselte. A trauma feldolgozásában pszichológustól kapnak segítséget 

– mondta el Feny­vesi Zoltán, és hozzátette: a szülők kifejezett kérésére nem áll módjában részletesebb tájékoztatást adni.

A felesleges találgatások senkinek nem tesznek jót. A legfontosabb, hogy a szegény fiú mielőbb felépüljön 

– írta a család egyik ismerőse.

Megbízható forrásból származó információk szerint Zsombor túl van az életveszélyen, és jó eséllyel fel fog épülni.

 

Ha úgy érzi, hogy ön vagy a környezetében más krízishelyzetben van, segítségre szorul, hívja az ingyenes 116-123-as felnőtt lelkisegély-számot! A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány gyerek- és ifjúsági lelkisegély-száma: 116-111. ongyilkossagmegelozes.hu

 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Döbbenet Ajkán: rémálmokat okoz az, ami a tóból előkerült

NÍNÓ

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

NÍNÓ

Végzetes balesetet szenvedett a magyar sportoló, két embert vitt még a halálba

NÍNÓ

Brutális baleset az M3-ason: összetörtek a kocsik, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés