tóth gabi
A királyi családban mindenkinek megvan a maga baja. Vilmos az, akit ez a leginkább kiborít!
Mint arról beszámoltunk, a rákbetegséggel diagnosztizált III. Károly király visszatért hivatalos teendőihez és már nyilvános megjelenéseket is vállal. Egy bennfentes szerint az uralkodó már nagyon várta, hogy dolgozhasson, ezzel viszont csak még több fejfájást okozott Vilmos hercegnek.
A meg nem nevezett forrás szerint Károly nagyon csalódott volt a rákdiagnózisát követően, mert sok tervéről kellett lemondania a gyógyulás érdekében. Úgy érezte, cserbenhagyta az embereket.
Ketrecbe zárt oroszlán, aki mindenkit elkerget, ha otthon ragad
- nyilatkozta egy forrás, aki szerint Vilmos herceg aggódik munkamániás édesapja tempója miatt. Tisztában van vele, hogy apja eleget akar tenni a kötelezettségeinek, de fél, hogy ezért képes komoly árat is fizetni - írja a thedailybeast.com. Az uralkodó hamarosan találkozik Harry herceggel, majd pedig a nyár folyamán több hivatalos útja is lesz, így láthatóan tényleg nem kíméli magát. Ugyanakkor a programjait bizonyára úgy időzítik, hogy legyen ideje pihenni is, ez azonban nem elég biztosíték aggódó fia számára.
Vilmos mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse az uralkodót, valamint a szintén rákbetegséggel diagnosztizált Katalin hercegnét. Emiatt viszont bárhová is megy, ismerősei szerint látszik, hogy állandóan a szerettei járnak a fejében.
III. Károlyt januárban prosztatamegnagyobbodással kezelték, eközben fedezték fel a rákos elváltozást. Az akkori közlemény szerint nem prosztatarákról van szó. Ahogy őt, úgy Katalin hercegnét is daganatos megbetegedéssel kezelik. A hercegné karácsony óta nem vett részt nyilvános programon. A betegségéről szóló, március végén közzétett személyes videóüzenetében elmondta, hogy megelőző jellegű kemoterápiás kezelésben részesül.