POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.05.06.

Történelmi jelentőségű, hogy hozzánk látogat a kínai elnök

Erről Szijjártó Péter beszélt.

Történelmi jelentőségű a kínai elnök e heti magyarországi látogatása, amely nagyban hozzájárul hazánk megerősödéséhez, a gazdasági-kereskedelmi viszony fejlesztéséhez és remélhetőleg a béketörekvések sikeréhez is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az örmény kollégájával közös sajtóértekezletén újságírói kérdésre válaszolva „történelmi jelentőségűnek” nevezte a kínai elnök e heti magyarországi látogatását, s kiemelte, hogy Hszi Csin-ping népes delegációja élén mindössze két európai uniós tagállamot keres fel: hazánkat és Franciaországot.

Kiemelte, hogy a tárgyalások egyik legfőbb témája a gazdasági együttműködés további fejlesztése lesz, miután 2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra, részben ennek is köszönhető, hogy hazánk a világ éllovasai közé került az autóipar technológiai forradalmában.

Tudatta, hogy jelenleg is egyeztetések zajlanak nagy kínai vállalatokkal további beruházásokról, viszont álhírnek minősítette azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a kínai államfő magyarországi vizitje során Pécsre látogatna.

„És szeretném elmondani azt is, hogy aki egy tárgyalási folyamat során konkrét cégnevekről beszél még a megállapodás előtt, az egyértelműen Magyarország nemzeti érdekeivel, egyértelműen Magyarország gazdasági érdekeivel ellentétesen cselekszik”

– szögezte le, hozzátéve, hogy ez csak mérsékli az esélyét egy megegyezésnek.

„Ezért arra kérnék minden újságírót, hogy ha Magyarország nemzeti érdekeit legalább egy kicsit is szem előtt tudja tartani, s nem a ‘minél rosszabb, annál jobb’ elven működik, vagy ettől csak egy kis időre el tud vonatkoztatni, akkor ne fantáziáljon nyilvánosan vállalati nevekről” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy rendre beszámol a kormány minden friss fejleményről, amint megszületik egy hasonló megállapodás.

Szijjártó Péter elmondta, hogy

a kínai elnök delegációjával Magyarországra érkezik többek között Wang Yi külügyminiszter, Lan Foan pénzügyminiszter, Wang Wentao kereskedelmi miniszter, illetve Dzsen Sancsie, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság elnöke és Ju Csianhua, a Vámügyi Főigazgatóság főigazgatója is.

A látogatás során tizenhat megállapodást már biztosan alá fognak írni a felek, két másikról még egyeztetés folyik a felek között.

Tájékoztatása szerint ezek között kiemelkedő jelentősége van annak, amely az Egy övezet, egy út kínai programhoz kapcsolódó esetleges magyarországi infrastrukturális fejlesztéseket tartalmazza, amelyek között vasúti, közúti és energetikai projektek is lehetnek.

Lényeges, hogy a nukleáris energia teljes portfólióját felölelő együttműködést indít a két ország, és remélhetőleg a kereskedelmi kapcsolat terén is sikerül további előrelépést elérni a kiváló minőségű magyar agrártermékek kínai exportlehetőségeinek bővítése révén – emelte ki.

Emellett napirenden lesz a turisztikai kapcsolatok fejlesztése is, amit nagyban segít, hogy Magyarország abszolút regionális csúcstartó a júliustól meglévő heti tizenkilenc légi járatával.

„Szeretnénk, ha a vízummentesség, amelyet korábban kaptak a magyar állampolgárok, majd hosszabb időn keresztül is megmaradna”

– jelentette ki.

A tárcavezető arra is kitért, hogy a megbeszélések másik fő napirendi pontja az ukrajnai háború, a kínai béketerv lesz, amelyet Magyarország is üdvözöl, mégpedig egyrészt azért, mert egyáltalán létezik ilyen, másrészt pedig, mert a békéről szól.

„Kína egyértelműen a béketáborhoz tartozó egyik legerősebb állam, amely folyamatosan beszél a béke jelentőségéről. Itt abszolút egyetértés van közöttünk, ezért a tárgyalások napirendjének nagyon fontos pontja lesz a béketeremtés lehetősége”

– közölte.

„Történelmi jelentőségű látogatás tehát, amely hozzájárul Magyarország megerősödéséhez, hozzájárul a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséhez, és remélhetőleg a béketörekvések sikeréhez is a térségben” – összegzett.

Hszi Csin-ping kínai államfő  hivatalos magyarországi látogatása mérföldkő lesz a két ország közötti kapcsolatok történetében és új lendületet adhat az együttműködés erősítésében, valamint fontos globális hatásokkal is jár – jelentette ki Gong Tao, Kína magyarországi nagykövete kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

A kínai elnök Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására érkezik Magyarországra május 8-án. Hszi Csin-ping 2019 utáni első európai útja során Magyarország mellett érinti Franciaországot és Szerbiát. Kínai államfő utoljára 20 éve járt hivatalos úton Magyarországon – mondta Gong Tao.

Az állami látogatáson Hszi Csin-ping Orbán Viktorral és Sulyok Tamással a kétoldalú kapcsolatok mellett a Kína-Európa viszonyról, valamint a két országot érintő nemzetközi és regionális kérdésekről folytat eszmecserét.

A nagykövet elmondta:

Hszi Csin-ping látogatása egybeesik a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállításának 75. évfordulójával.

A kínai elnök látogatásán több kétoldalú egyezmény aláírására is sor kerül – tájékoztatott.

Az elmúlt években Hszi Csin-ping és Orbán Viktor vezetésével Kína és Magyarország átfogó stratégiai partnerséget alakított ki, és ez az együttműködés egyre szélesebb területeken haladhat előre – mondta a diplomata. Kijelentette, hogy a két ország közötti kapcsolatok pragmatikus fejlődéséhez a politikai alapok biztosítottak, Kína és Magyarország kölcsönösen tiszteletben tartja egymás fejlődési útját.

Kiemelte: az Egy övezet, egy út kezdeményezés egybeesett a magyar kormány Keleti Nyitás politikájával, és ennek keretében mindkét fél érdekelt az együttműködés elmélyítésében, újabb beruházásokban, amelyek kiterjednek az infrastruktúrára, érintik a telekommunikációt, a vegyipart, valamint a megújuló energia mellett az elektromosjármű-ipart, amelyek a gazdasági kapcsolatoknak adhatnak újabb lendületet – fogalmazott.

Kérdésre válaszolva a nagykövet elmondta: a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése az Egy övezet, egy út kezdeményezés egyik zászlóshajó projektje. Ennek lezárultával a két főváros közötti utazási távolság 8 óráról 3 órára csökken. A BYD első európai gyárának kiválasztásában is fontos szempont volt Szeged földrajzi fekvése – tette hozzá.

A gazdasági kapcsolatokra kitérve elmondta, hogy Magyarország évek óta Kína első számú befektetési célpontja, és legnagyobb külkereskedelmi partnere az Európai Unió mellett.

A turisztikai kapcsolatokat segítheti, hogy márciustól vízum nélkül utazhatnak magyar turisták Kínába, továbbá a nyártól a két ország közötti közvetlen légi kapcsolatok száma 20-ra emelkedhet, ami a régiós országok között a legnagyobb.

Az MTI kérdésére elmondta, hogy Peking a magyar soros uniós elnökségtől azt várja, hogy a magyar fél Kínával szemben racionális és pragmatikus politikára törekszik majd, és erre ösztönzi az Európai Unió többi államát. Hozzátette: Kína mindig hosszú távon tekint az Európával való kapcsolatra, és Magyarországhoz hasonlóan az összekapcsolódást és konnektivitást támogatja, ellenzi a blokkosodást, az ideológiai alapú megközelítést.

Emlékeztetett, hogy idén ünnepli alapításnak 20 évfordulóját a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. A diplomáciai kapcsolatok 75. évfordulója alkalmából a következő hónapokban több kulturális rendezvényt tartanak – jelezte Gong Tao.

Megérkezett Franciaországba a kínai elnök. Hszi Csin-ping főként a gazdasági együttműködésről tárgyal Emannuel Macron francia elnökkel, de fontos téma lesz az ukrajnai háború is. A kínai elnök ezután Szerbiába, majd szerdán Magyarországra utazik tovább.

Gabriel Attal francia miniszterelnök köszöntötte a kínai elnököt a párizsi Orly repülőtéren. Hszi Csin-ping öt év után látogatott el ismét Európába. A két ország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolataik helyreállításának 60. évfordulóját, de nem csak ez az oka Hszi Csin-ping útjának. Az unió Kína-politikájának meghatározásában ugyanis Franciaországnak fontos szerepe van.

Gabriel Attal francia miniszterelnök (j) Hszi Csin-ping kínai elnököt fogadja a párizsi Orly repülőtéren 2024. május 5-én. A kínai elnöki pár kétnapos hivatalos látogatást tesz Franciaországban (Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Stephane De Sakutin).

A francia elnökkel, Emmanuel Macronnal és az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel hétfőn találkozik majd.

Sajtóértesülések szerint az egyeztetések középpontjában a vitás kereskedelmi ügyek állnak majd.

A kínai Global Times arról írt, hogy a látogatás átrendezheti a kínai–európai kapcsolatokat. Kína a gazdaságon keresztül közelíti a politikát, vagyis az egyre szorosabb gazdasági együttműködés révén akar hatni Európára. Célja az, hogy Európa ne kövesse az Egyesült Államokat, ne szálljon be az amerikaiak kezdeményezte kereskedelmi háborúba.

Kína és Franciaország várhatóan több együttműködési megállapodást ír alá, például az atomenergia, a légiipar és a mezőgazdaság területén, és több magáncég beruházásának bejelentése is várható.

Szerbiába kedden utazik tovább Hszi Csin-ping.

Nem véletlen, hogy látogatását a belgrádi kínai nagykövetség elleni NATO-bombázás 25. évfordulójára időzítették.

 A kínai elnök szerdán érkezik Magyarországra,

szintén egy évforduló, a kínai–magyar diplomáciai kapcsolatok létesítésének 75. évfordulója kapcsán.

„A Budapest–Belgrád-vasútvonal egy folyamatban lévő közös kínai–magyar fejlesztés. Úgy gondolom, ha a forgalom elindul ezen a vasúton, azzal hozzájárul a még jobb gazdasági kapcsolat kialakításához. Jelenleg elsősorban a budapesti repülőtérre koncentrálunk, ezt a regionális repülőteret szeretnénk fejleszteni, ami jó terepe a kínai partnerekkel való együttműködésnek” – nyilatkozta a kínai CCTV televíziónak Varga Mihály pénzügyminiszter.

Hszi Csin-ping Sulyok Tamás köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is tárgyal.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek