MEDICINA

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.02.25.

Ne az önérzeted kárára akarj spórolni! Erre a 10 dologra tényleg megéri költeni

Ha nem figyelünk ezekre, az önértékelésünk látja kárát.

Helyt kell állnunk a munkahelyen, a családi életben, a háztartásban, és persze fontos, hogy mindig ápoltak, fittek és jókedvűek legyünk. Ennek azonban megvan az ára! A magabiztos megjelenéshez vannak bizonyos dolgok, amelyekre egyszerűen muszáj pénzt költenünk. Ha nem tesszük, az önértékelésünk látja kárát.

Fontos, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben / Fotó: Pexels

1. A jövő

Bármilyen korúak, neműek vagyunk, érdemes gondolni a jövőre, egy váratlan kiadásra, vagy akár a nyugdíjas évekre. Ezért fontos, hogy minden hónapban félretegyünk egy kevés pénzt saját magunknak. A tudat, hogy van mihez nyúlni, nem csak biztonságérzetet ad, de az önérzetünknek is jót tesz.

2. Barátok

Sokkal nagyobb jelentősége van a társadalmi életnek, a barátoknak, a kikapcsolódásnak az életünkben, mint azt elsőre gondolnánk. Egyszerűen szükségünk van arra, hogy időnként lazítsunk, kedvünkre szórakozzunk, nevessünk, beszélgessünk, ha úgy tetszik kieresszük a gőzt. A szociális élet hiánya elszigetelődéshez, szorongáshoz és depresszióhoz vezet. Ne sajnáljuk se az időt, se az energiát, se a pénzt arra, hogy időnként megengedjünk magunknak egy pohár bort vagy egy finom vacsorát a barátokkal!

3. Pihenés

Legyen szó szabadságról, utazásról, nyaralásról, vagy csak túrázásról, erre igenis, hogy időnként muszáj pénzt költenünk. Ha csak egy hétvégi kiruccanásra van lehetőségünk, az is sokat számít! A pihenés elengedhetetlen a túléléshez. Ha feltöltődünk energiával, kipihenjük magunkat, sokkal kisimultabbak, ragyogóbbak, szebbek leszünk, és ettől az önértékelésünk is jelentősen javul.

4. Tanulás

Akár a munkánkban, akár a hobbinkban szeretnénk fejlődni, fontos, hogy képzéseken vegyünk részt. Ezek persze pénzbe kerülnek, de tekintsünk erre olyan befektetésként, amelyek egészen biztos, hogy megtérülnek. Egyrészt magasabb kereseti lehetőséget biztosíthatnak a jövőben, másrészt az önértékelésünket is növelik.

5. Mosoly

Ahhoz, hogy magabiztosan mosolyoghassunk, elengedhetetlenül fontos, hogy makulátlan legyen a fogsorunk. Ezért ne spóroljunk a rendszeres fogászati vizsgálaton, a fogkőeltávolításon, fogfehérítésen és a jó minőségű szájápoló szereken!

6. Külső

Az önértékelésünket jelentősen meghatározza a külső kinézetünk. A fodrászra és hajápolókra ne sajnáljuk a pénzt! Nem kell mindenből a legdrágább termékeket összevásárolnunk, de fontos, hogy rendszeresen ápoljuk a hajunkat. A frizuránk ugyanis jelentősen meghatározza a megjelenésünket. Egy kócos, szálkás, lenőtt, fénytelen, ritka haj, egészen biztos, hogy tönkreteszi az önbecsülésünket. Bizonyos mértékű hajhullás és hajveszteség teljesen normális. A kor előrehaladtával azonban a haj elvékonyodik, megújulásának folyamata lelassul, szárazzá és törékennyé válhat. Hogy ezt megfelelően kezeljük, szükséges egy hozzáértő fodrász, akihez rendszeresen járunk és a megfelelő ápolószerek. Ugyanilyen fontos, hogy legyen egy jó manikűrösünk, pedikűrösünk, és a köztes időben is ápoljuk a kezünket, lábunkat. A kezünk ugyanis sok mindent elárul rólunk. A ráncok és az erek jobban láthatóak, ha száraz a bőrünk, ezért fontos, hogy mindig használjunk megfelelő hidratálót. Emellett a beszakadt, ápolatlan körmök és a repedezett sarkak sem növelik az önbizalmunkat. Ne ezen spóroljunk! Emellett a ráncok, mitesszerek, pattanások, foltok sem mutatnak jól az arcunkon. Egy profi kozmetikus gyönyörűen rendben tudja tartani a bőrünket, a számunkra megfelelő kezelésekkel, anyagokkal. Ahogy az ápolatlan arcbőr akár 10 évet is hozzáadhat a korunkhoz, úgy a megfelelően kezelt bőrnek köszönhetően ugyanennyit akár le is tagadhatunk. És hát mi növelné jobban az önbizalmunkat annál, minthogy fiatalabbnak nézünk ki a valós korunknál?

7. Vitaminok

Ne csak kívülről, de belülről is ápolni kell a testünket, bőrünket, hajunkat, körmünket. Ehhez szükséges, hogy olyan vitaminokat és ásványi anyagokat szedjünk, amelyek gondoskodnak az egészségünkről és a szépségünkről. Ezért fontos, hogy minden hónapban megvegyük a szükséges vitaminokat.

8. Egészség

A rendszeres általános és a nőgyógyászati ellenőrzés nem csupán a megelőzés legjobb módszere, de az önérzetünknek is jót tesz. Ha tudjuk, hogy egészségesek vagyunk, sokkal magabiztosabban éljük a mindennapjainkat. Ha pedig esetleg valamilyen kezdődő problémára utaló jelet talál az orvosunk – például a változókor kezdete – és időben elkezdődik a hormonpótlás, az esetleges tünetek enyhítése, akkor egészen biztos, hogy magabiztos nőként élhetjük a mindennapjainkat. Emellett az is fontos, hogy mit eszünk, mennyi folyadékot fogyasztunk. Ha nem jut a szervezetünk elegendő és megfelelő tápanyaghoz és vízhez, az nagyon meglátszik a bőrünkön, a körmünkön, a hajunkon, és az egész testünkön. Ha egy karikásszemű, egészségtelen bőrű, pattanásos vagy ráncos arc néz ránk vissza a tükörből, akkor az önértékelésünk gyorsan zuhanni kezd.

9. Öltözék

A kinyúlt, kopott ruhák, cipők, táskás viselése lehetetlenné teszi, hogy magabiztosan megjelenjünk bárhol. Nem arról van szó, hogy kizárólag márkás és drága holmikat kell összevásárolnunk, de arra igenis költenünk kell, hogy mindig tiszta, rendes ruhában legyünk. Ebbe beletartozik a fehérnemű is. Egy kényelmetlen, előnytelen melltartó vagy férfiak esetében az alsónadrág például tönkre teheti az egész napunkat.

10. Mozgás

A rendszeres edzés az alakunknak, a hangulatunknak és az önbizalmunknak is jót tesz. A csoportos órák emellett lehetővé teszik, hogy társaságban legyünk, megismerjünk új embereket, barátkozzunk. Ne mondjuk azt, hogy nekünk erre nincs időnk és pénzünk! Tegyük meg magunkért, erre nem sajnáljuk egyiket se!

Bata Kata (FANNY)

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egészen elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg

MEDICINA

Durva, mi történik a testeddel, ha mindennap szénsavas üdítőt iszol