RETRO RÁDIÓ

Ezért ne hagyd, hogy a gyerek egy szobában aludjon a mobiljával

Ezért ne hagyd, hogy a gyerek egy szobában aludjon a mobiljával
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 04. 19. 22:50

A tanárok és a szülõk gyakran tapasztalják, hogy a gyerekek egyre fáradtabban érkeznek az iskolába. Ennek oka az is lehet, hogy egy szobában éjszakáznak a telefonjukkal.

Ausztrál kutatók szerint a telefon és a számítógép erőteljesen rontja az alvás minőségét. Egy nemrégiben nyilvánosságra hozott kutatás szerint a szülők többsége, amikor este jó éjszakát kíván a gyerekének, aligha lehet biztos benne, hogy a gyerkőc innentől már nem nyúl a telefonhoz. Sarah Blunden, egy alvással foglalkozó ismeretterjesztő központ vezetője azt is hozzátette: nem egyedül az a probléma, hogy a gyerekek késő éjszakáig játszanak a géppel.

Az is komoly gondot okoz, hogy a képernyő kék fénye a gyerekeknél és a felnőtteknél egyaránt megzavarja az alvási ritmust, más néven a cirkadián ritmust. A kék fény ugyanis gátolja az alvásért felellős hormon, a melatonin termelődését. Különösen az arcunkhoz közel tartott készülékek, a telefonok és a táblagépek fénye zavaró, a televízió kék fénye kevésbé káros, mivel messze van a szemünktől.

A cirkadián ritmussal, vagyis a test 24 órás ritmusával nem jó  játszani. Ennek a ritmusnak van egyfajta kifutási ideje – ha például valaki későn fekszik le, később is lesz újra éber. Ha pedig folyton változtatjuk az elalvás idejét, össze-vissza pihenünk, hamar fogékonyabbak lehetünk a depresszióra, a szorongásra, az érzelmi labilitásra. A gyerekek esetében különösen káros az alvási ritmus felborulása: nemcsak az iskolai teljesítményüket fogja vissza, de testi-lelki fejlődésüket is.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.