Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.06.17.

Tízéves a KOBUCI KERT

Fotóalbum bemutató és jóténykosági est a Szent Margit Kórház javára.

Június 19-én napra pontosan tíz évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a főváros egyik legnépszerűbb szabadtéri koncerthelyszíne, az óbudai KOBUCI KERT. Az évfordulót a SZENT MARGIT KÓRHÁZ javára rendezett JÓTÉKONYSÁGI KONCERTTEL és a hely mikroközösségét bemutató, különleges protréalbummal ünneplik. A születésnap a II. Óbudai Világzenei Hét részeként a fesztivál legfontosabb eseménye lesz.

Az elmúlt tíz évben a KOBUCI KERT műsorkínálatát, kulturális szolgáltatásainak szakmai színvonalát és a minőségi vendéglátásban szerzett tapasztalatait számos szakmai díj elismerte: 2016-ban „Az év koncerthelyszíne” lett (HANOSZ); 2017-ben bluesfesztiválja európai minősítést nyert (EFFE); ugyanebben az évben a kert egyik alapítóját „Óbuda Kultúrájáért” díjjal tüntették ki. Az egyik díj elnevezése: „Öröm a zene”, akár a hely mottója is lehetne!

A kezdetektől fogva az alapítók kifejezett szándéka volt az is, hogy a szolidaritásnak és a szociális érzékenységnek is fóruma lehessen a Zichy-kastély udvara. Kézenfekvő volt, hogy a születésnapot egy Jótékonysági Esettel ünneplik, amely két fontos eseménnyel is közös cselekvésre hívja a közönséget.

A Jótékonysági Koncertet a KOBUCI két emblematikus zenekara adja majd, akikkel szimbolikusan a kert történetét, vagyis a népzenétől a világzene felé vezető út történetét járják végig. A Magyar Örökség díjjal kitüntetett SZALONNA ÉS BANDÁJA hivatásként választotta a Kárpát-medence kultúrájának megőrzését és átörökítését. FERENCZI GYÖRGY ÉS AZ 1SÕ PESTI RACKÁK zenei világa archaikus és modern műfajok, hagyományok és egyszeri stílusok, a kalotaszegi hajnali és Hendrix között közvetít. Mindkét zenekar a népzenei és világzenei paletta állócsillaga, a kezdetektől fogva játszanak a KOBUCI színpadán.

Az Est fontos alkotórésze a kert mikrotársadalmáról készült TÍZ ÉV ÉLÕ ZENE című fotóalbum bemutatója is. BELICZA LÁSZLÓ GÁBOR fotográfus klasszikus analóg technikával készült portrésorozata a kert négy alapműfajának (folk, világzene, blues, underground) híres muzsikusait és a stábtagokat állította kamera elé. A művészi érzékenységgel készült sorozat nem egyszerűen a személyiség titkairól, hanem az azt építő közösség titkairól mond valami fontosat, és a KOBUCI rejtettebb életébe avatja az olvasót.

A koncert jegybevételéből és a fotóalbum eladásából származó összeget a KOBUCI Kert a Szent Margit Kórház javára ajánlja fel. A sajtótájékoztatón Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer polgármestere bejelentette, hogy ő valamint alpolgármesterei szintén csatlakoznak a kezdeményezéshez, és egy havi fizetésüket felajánlják a kórház javára.  

A Szent Margit Kórház egyszerre épít az alapítása óta eltelt több mint 120 év tapasztalatára, és próbál megfelelni a 21. század kihívásainak. Mindennapi tevékenységükkel, a gyógyítás iránt elkötelezett munkatársaik áldozatkész munkájával bizonyítják, hogy – egy állami tulajdonú intézmény keretei között – a Szent Margit Kórház fontos szerepet tölt be Budapest, Óbuda-Békásmegyer és a térség egészségügyi ellátásában.

A KOBUCI Kert szervezésében idén megrendezett Jótékonysági Est az idős betegek ellátásának támogatását célozza meg, hiszen az adománygyűjtés a 2019-es év folyamán a Szent Margit Kórház Krónikus Belgyógyászati Osztályának felújításáért zajlik.

A szervezők azt remélik, hogy a valódi szolidaritás közvetítő fórumává válva az Est a közös cselekvés örömét jelenti majd minden résztvevő számára.

 

 

FERENCZI GYÖRGY ÉS AZ 1SÕ PESTI RACKÁK

SZALONNA ÉS BANDÁJA

KOBUCI-INDULÓ: 

 

TELJES PROGRAM

  • JÚNIUS 19.  KOBUCI 10. SZÜLETÉSNAP 
  • 18:30 TÍZ ÉV ÉLÕ ZENE –SZÜLETÉSNAPI PORTRÉKÖNYVBEMUTATÓ
  • (BESZÉLGETÉS BELICZA LÁSZLÓ GÁBOR FOTOGRÁFUSSAL)
  • 19:00 SZALONNA ÉS BANDÁJA // FERENCZI GYÖRGY ÉS A RACKAJAM
  • KÖZÖS JÓTÉKONYSÁGI KONCERT A SZENT MARGIT KÓRHÁZ JAVÁRA
  • origo.hu

    Hátborzongató felfedezés: földönkívüliekké alakulnak a Nemzetközi Űrállomáson

    origo.hu

    Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

    metropol.hu

    Itt vannak a bizonyítékok, a Fradi óriásit nyert Sztankoviccsal

    magyarnemzet.hu

    Anyagilag jobban jár, ha veszít a Real Madrid ellen a Dortmund

    ripost.hu

    Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

    vg.hu

    Szomorú felvételek: egykori Malév-gép szenvedett balesetet Afrikában

    origo.hu

    Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

    travelo.hu

    Videó: Egész nap élőben követheted a seregélyesi gólyacsalád izgalmas életét

    she.life.hu

    Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

    videa.hu

    Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

    life.hu

    Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

    ripost.hu

    Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    MANI

    Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

    MANI

    Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

    MANI

    Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

    MANI

    Erre figyelj nyaralás előtt és alatt: nem csak az akciókkal lehet pénzt spórolni!

    MANI

    Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

    MANI

    Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

    MANI

    Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

    MANI

    1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal