Létrehozva: 2015.07.13.

Nyolc éven keresztül vette fel halott testvére támogatását

A fogyatékossági támogatást emelte le halott bátyja számlájáról a nagykõrösi férfi, több mint kétmillió forintot kell visszafizetnie.

A nagykőrösi férfi testvére gondnoka volt, így tudta igényelni még 2001-ben a fogyatékossági támogatást, amit rendszeresen meg is kapott.

A bátyja azonban 2006-ban elhunyt, viszont ezt nem jelentette az Államkincstár felé:

majdnem száz hónapon keresztül élt halott testvére pénzéből

- olvasható a Budakörnyéki Járási Ügyészség tájékoztatásából.

A nyolc éven át tartó jogtalan öregségi nyugdíj összesen 2,3 millió forint, amit a férfinak vissza kell fizetnie, az ügyészség vádiratában vagyonelkobzásra is indítványt tett.

Miskolci anya is visszaélt a támogatással

Mint kiderült, a fenti eset nem egyedi, ugyanis egy miskolci nő

halott kisbabája után vette fel a családi pótlékot 12 éven keresztül.

A 47 éves anya saját háztartásában nevelt gyermekként a 2002-ben 2 hetesen meghalt kislányát tüntette fel, így 2014-ig összesen mintegy 1 millió 954 ezer forint állami juttatást vett fel jogtalanul.

Ellene is költségvetési csalás miatt indult eljárás.

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

metropol.hu

Őrjöngenek a németek, magyar bíró reagált a BL legnagyobb botrányára

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

metropol.hu

„Elsődleges célponttá vált” – sztárklub csábítja Marco Rossi felfedezettjét

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 10.: izgalmas találkozása lesz a Halaknak, a Skorpió nyerhet valamit

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LEHÚZÁS

Így lehet megúszni az online piacteres csalásokat!

MANI

Erre figyelj nyaralás előtt és alatt: nem csak az akciókkal lehet pénzt spórolni!

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!