LEHÚZÁS

A libidót növelő szerért harcolnak az amerikai nők

A férfiaknak 26-féle készítmény áll rendelkezésére, hogy növeljék szexuális vágyukat és tettrekészségüket, a nőknek egyetlenegy sem. A kis kék tabletta mellé ideje lenne előrukkolni egy kis rózsaszínnel is. A New York Times szerint 40 ezer nő írta alá az erről szóló petíciót.
címkék:

A szer már megvan: a flibanserin, azonban baj van az engedélyezéssel. 2013-ban másodszor utasította vissza az illetékes amerikai hatóság (Food and Drog Administration) arra hivatkozva, hogy a tesztek szerint nem elég hatékony, és kellemetlen mellékhatásokkal is lehet számolni.

 

Komplex a probléma

Az ellenzők arra is hivatkoztak, hogy a csökkent libidó sokszor nem szervi, hanem sokkal inkább lelki, vagy legalábbis nagyon komplex probléma, és úgy is kell kezelni. (Ellentétben a férfiak kék pirulájával, amely nagyon is egy bizonyos szervre koncentrál, ráadásul akár vakságot is okozhat.)

A flibanserin fejlesztője azoknak ajánlja készítményét, akik nem valamilyen más betegség következtében veszítették el szexuális érdeklődésüket, hanem a női hormonok csökkenő szintje miatt. Már a menopauza első jeleire érdemes elkezdeni az alkalmazását.

 

Elindult az aláírásgyűjtés

Hozzávetőleg az amerikai nők 10 százaléka lehet a gyógyszer célcsoportja. Az ő érdekeiket is szem előtt tartja a nők szexuális esélyegyenlőségéért küzdő szervezet (Even the Score), amely a gyógyszer bejegyzéséért az aláírásgyűjtést kezdeményezte.

 

A másodszori visszautasítást követően újabb alanyokon tesztelték a szert. A programban résztvevő hölgyek naponta szedték a gyógyszert és havonta jelentették az észlelt változásokat.

 

Sokaknak szerezne örömet

Az eredmények azt mutatják, hogy a placebóval és a kezelés megkezdése előtti időszakkal összehasonlítva egyértelmű a javulás: a libidó növekedett és nem utolsósorban a hölgyek jobban élvezték az együttléteket. Egy 66 éves asszony például arról számolt be, hogy az utóbbi 25 évben tapasztalt szexuális érdektelenség után – a férje legnagyobb meglepetésére – a szer hatására ő kezdeményezett.

Ha az újabb eredmények meggyőzik a hatóságot is, akkor engedélyezik a gyógyszer bejegyzését – nem csak a hölgyek örömére és egészségére.

 

 

 

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?