Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.09.22.

Nem hallgat tovább: mindent elmond házasságáról Demcsák Zsuzsa

Véget vetett a találgatásoknak.

Demcsák Zsuzsa megelégelte, hogy házasságával kapcsolatban mindenféle hírek keltek szárnyra, ezért úgy döntött, hogy tiszta vizet önt a pohárba.

Fotó: Ripost

Facebook-oldalán maga mesélte el kettejük közös történetét.

„Sok találgatás jelent meg a házasságommal kapcsolatban. Ezeken a legtöbbször jót nevetünk. Ez egy dolog, viszont ennél is többen kértétek, hogy írjam le a valódi történetet. Ezt most megteszem. Amit láttok az az első közös fényképem Krishannal, akiről akkor még nem sejtettem, hogy nem sokkal később a férjem lesz... Történt ugyanis, hogy az Ázsia Expressz forgatása egy hét után, két hét pihenőre kényszerült. Nyilván tudjátok ennek a sajnálatos okait. A lényeg, hogy ebben a kényszerpihenőben ismerkedtünk mi össze hosszan tartó beszélgetések során, aminek nem akartunk véget vetni. Nyilvánvaló volt már ekkor mind a kettőnk számára, hogy mi összetartozunk, örökké. Április 24-én össze is házasodtunk. Ez Isten színe előtt történt. Nem, nincs még papírunk róla, de azzal mindenki tisztában van, aki élt már házasságban, hogy nem is ez számít. Most már együtt élünk itthon, ami neki is az otthona lett. Feladott, hátrahagyott mindent és velünk kezdett új életet. És tudjátok mit érzek? Hálás vagyok, hogy ebben a szerencsében részesített a sors, hogy megtaláltuk egymást és a világ legjobb embere, férje szeret engem, én pedig őt! Csók mindenkinek!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

magyarnemzet.hu

Haaland reagált a brutális kritikára, Roy Keane ezt nem teszi zsebre

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Így ültesd át végleges helyére a paradicsompalántát, hogy bő termésed legyen

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Ez kínos, valami nagyon nem stimmel Berki Mazsi szerelmes fotóján

ripost.hu

Hogy megnőttek: 30 év után újra együtt a Mrs. Doubtfire gyereksztárjai, így néznek ki most

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka