Kate Winsletnek tankönyvekre sem volt pénze

Ő az az Oscar-díjas színésznő, aki 21 évesen meghódította Hollywoodot, viszont mindig is szokatlan szemszögből látta korán jött hírnevét. Kate Winslet felmenői álmának megvalósítója lett, amire – csendesen ugyan, de – máig büszke.

Kate Winslet számára gyorsan jött a siker

Több felmenője is közel állt a színházi világhoz, amely Kate-et már kislányként rabul ejtette. Az otthon kapott kiegyensúlyozott megközelítés segítette abban, hogy később megbirkózzon azzal a rázúduló média- és közfigyelemmel, amely a Titanic női főszereplőjeként kísérte. Az abban az időben a valaha volt legnagyobb bevételt hozó filmben nyújtott alakítása rögtön nemzetközi sztárrá avatta, holott nem sokkal korábban még egy kétszintes sorházban élt Reading főútján. Az édesapja színész volt, az édesanyja pedig a négy gyereket nevelte.

Családi háttér

„A szüleim, pozitív emberekként, mindig a legjobbat hozták ki a dolgokból” – emlékezett vissza Winslet a Harper’s Bazaarnak adott címlapinterjújában. „Pénz híján hétvégente mind beültünk az autóba, és elmentünk kirándulni, de így is boldog volt a gyerekkorom. 11 éves voltam, amikor apám súlyos hajóbalesetet szenvedett, egy kötéltekercs majdnem leszakította az egyik lábát! Igazi csoda volt az a drága műtét, amivel visszaerősítették. A megvalósulást az Actors’ Children’s Trustnak, egy színészek gyerekeit támogató jótékonysági szervezetnek is köszönhettük, akik nemcsak pénzt adtak a műtéthez, de év közben is segítették a családunkat, például az iskolai egyenruha és a tankönyvek beszerzésében.”

Kate szülei értették azt a világot, amelyről a lányuk álmodozott. Az anyai nagyszülei a readingi repertoárszínházat vezették, így az unokájuk tőlük is számíthatott erkölcsi és szakmai támogatásra.

„Kiskoromtól színésznő akartam lenni, és hálás voltam a szüleimnek, amiért már elsőre komolyan vettek” – folytatta Winslet. „17 éves voltam, amikor apám kivitt a vasútállomásra, hogy Londonba utazzak életem első meghallgatására, a Mennyei teremtmények című filmhez. Azt kérdeztem tőle: „El tudod képzelni, hogy megkapom a szerepet?” Apám rám nézett és csak ennyit mondott: »Megkapod!« Csendes, alázatos önbizalmat neveltek belém, amihez később is ragaszkodtam. Ma is úgy tekintek a munkámra, mint amit szeretek és a lehető legjobban akarok csinálni.”