KÜLFÖLD

Szerző P. E.

Létrehozva: 2024.04.26.

Megszakadt a szülők szíve: a bölcsődében meghalt az 5 hónapos, angyalarcú kisfiuk

Egy bölcsődei alkalmazott miatt kellett meghalnia a kisfiúnak.

Nincs annál fájdalmasabb, mint amikor egy szülőnek búcsút kell vennie imádott gyermekétől. Csak fokozza a feldolgozhatatlan fájdalmat, ha mindössze 5 hónapos korában más hibájából veszítik el gyermeküket.

 

Így járt a Robertson család is, akik elvesztették 5 hónapos kisfiukat, Braydent, miután egy alabamai bölcsőde egyik alkalmazottja halálra rázta a gyereket. A rendőrség letartóztatta és vádat emelt a 68 éves Versa Mae Simmons ellen, aki a Tender Years Preschool & Nurserynél dolgozott. 

A WFSA 12 által megszerzett bírósági jegyzőkönyvek azt állítják, hogy Simmons több alkalommal bántalmazta, megverte és rosszul bánt Braydennel, ami tragikus és korai halálához vezetett március 25-én.

A WFSA 12-nek zokogva adott interjút Taylor Robertson, a fiú édesanyja. Azt mondta, hogy felhívták, hogy fia nem reagál, és mindössze három percen belül az óvodába rohant.

– Láttam az élettelen testét a pelenkázóasztalon, amint próbálták újraéleszteni. Egyetlen szülőnek sem kellene néznie, ahogy a gyermekét valaki más kezei a földbe süllyesztik.

Az édesanya most arra kérte a többi szülőt, legyenek "kegyetlenül éberek" és figyeljék a bántalmazás jeleit.

- Nem tudott még beszélni, így nem tudta azt mondani, anya, nem akarok oda menni. Minden nap, amikor felvettük a bölcsiből, felvillanyozódott. De azt hittem, csak izgatott lesz a kisbabám, ha meglát. De most azon tűnődöm, vajon nem attól volt-e boldog, hogy elvittem egy olyan helyről, ahol bántották. 

A szörnyek mindenféle formában és méretben léteznek, és olyan emberek, akikre nem is gondolna. 

Szóval ne tévessze meg senki - kérte az édesanya.

Paul Robertson, Brayden édesapja azt mondta, hogy a napközi gyorsan közölte velük, hogy minden olyan karcolás, amivel fiukat hazavitték, saját maga okozta, ami kérdéseket vet fel a bölcsőde vétkességét illetően.

A napközi engedélyét felfüggesztették – jelentette a WFSA 12.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt

KÜLFÖLD

Bibliai csapás érte Iránt: élő halak potyogtak az égből – videó