Joe Biden 5 millió dollár kenőpénzt kapott egy ukrán oligarchától!

KÜLFÖLD
KÜLFÖLD

Szerző

2 hónapja

Három ember már belehal a fertőzött szemcseppekbe, és ez csak a jéghegy csúcsa

Többeknek ki kellett műteni a szemét.

Hatalmas pánik alakult ki néhány nem vényköteles szemcsepp miatt az Egyesült Államokban: három ember már belehalt a fertőzött termékekbe, négy esetben pedig műtéti szemgolyóeltávolításra volt szükség. Eddig összesen 68esetet azonosítottak 16 államban, azaz nem elszigetelt jelenségről van szó. Ráadásul nem is egy termék érintett csupán: épp az EzriCare és a Delsam Phama termékeit hívják vissza – írja a Daily Star.

szem, szemcsepp, szemgolyó, látás, Pexels illusztráció
Nem csak a szemünk épsége van veszélyben, de az életünk is  Fotó: Pexels

Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ jelentése szerint a fent említett esetek csak a jéghegy csúcsa: további nyolc érintett megvakult a szemcseppektől, ráadásul az esetek száma jelentősen megugrott. Egy hónappal ezelőtt még csak egyetlen halálesetről tudtak, valamint öt olyan esetről, ahol vakságot okoztak a szemcseppek. 

A bajt a szemcseppekbe került Pseudomonas aeruginosa baktérium okozza, mely korábban még nem okozott nagyobb számú megbetegedést az Egyesült Államokban, és mely sajnos rendkívül ellenálló, így nehéz kezelni a fertőzötteket. Egyébként mind a két cseppet Indiában gyártják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Botrányba fulladt a Magyar Orvosi Kamara küldöttközgyűlése

origo.hu

Folytatódik Tóth Andi és Marics Peti drámája: az énekesnő durván kritizálja volt barátját

life.hu

Megszületett a magyar sztárpár kislánya: csodás nevet kapott

hirtv.hu

Azonnali hatállyal lemondott parlamenti mandátumáról Boris Johnson

metropol.hu

Gyöngyöstarjáni tragédia: az élete árán mentette meg a kutyáját Zsuzsanna - Videó

vg.hu

Kijev bekérette a magyar nagykövetség ügyvivőjét a hadifoglyok miatt

origo.hu

Bizonytalan a gázellátás jövője

mindmegette.hu

Vigyázat! Agyhártyagyulladást okozhat egy kedvelt Aldis termék - ha ilyet vettél, ne fogyaszd el!

ripost.hu

Ez menthette volna meg Suhajda Szilárd életét

ripost.hu

Gratulálunk! Megszületett Békefi Vikiék kislánya: "Amint ott volt, minden olyan magától értetődőnek tűnt!"

delmagyar.hu

Vérplazmát adni menő! Legyél te is donor!(x)

origo.hu

A HANGSZÓRÓ, AMI ÖRÖKRE SZÓL(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Soros György fia titokban egyeztetett az amerikai alelnökkel

KÜLFÖLD

Trendforduló a németeknél. Vissza kellene venni hatásköröket Brüsszeltől

KÜLFÖLD

Kisgyerekeket késelt meg egy szír menedékkérő a franciaországi Annecy városában

KÜLFÖLD

Zelenszkij lesöpörte az asztalról Ferenc pápa béketervét

KÜLFÖLD

Grillen sütötte meg a meggyilkolt nagymama maradványait az anya-lánya páros

KÜLFÖLD

Természeti katasztrófa: megnyílt a föld a népes város alatt - Videó

KÜLFÖLD

Sokkoló hír: 12 éves kislány holttestét gyömöszölte az ágyneműtartóba, ez derült ki a gyilkosról

KÜLFÖLD

Rettentő kínos: mindössze 7000 forintot keresett a tanárnőből lett erotikus modell