KÜLFÖLD

Szerző Ripost

9 hónapja

Bejelentést tettek Csernobilról az oroszok

Az oroszok szerint az ejtőernyőseik az ukrán nacionalistáktól védik a csernobili erőművet.

Szerző Ripost

Orosz légideszantosok teljes ellenőrzésük alá vonták a csernobili atomerőmű körüli területet - jelentette ki Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője pénteken Moszkvában.

Az orosz ejtőernyősök és az atomerőmű biztonsági zászlóaljához tartozó ukrán katonák együttműködése az erőmű védelmében garancia arra, hogy nacionalista alakulatok vagy más terroristaszervezetek ne tudják kihasználni az országban kialakult helyzetet

– nyilatkozott a tábornok.

Fotó: Northfoto

A szóvivő az ukrán katonai infrastruktúra 118 földi objektumának megsemmisítéséről és öt ukrán harci gép lelövéséről számolt be. Saját veszteségadatokat nem közölt.

Ferenc pápa elítélte vasárnap az ukrajnai háborút, fegyvernyugvást sürgetett, humanitárius folyosók létesítését kérte és segítséget a menekültek számára – jelentették hírügynökségek.

A katolikus egyházfő a pápai könyvtárnak a vatikáni Szent Péter térre nyíló ablakában elmondott beszédében hangot adott „nagy szomorúságának az ukrajnai háború miatt”, és figyelmeztetett minden háborúskodó felet: ne ringassa magát abban a hitben, hogy Isten az ő oldalán áll. Ismét elmondta, hogy március 2-ára, hamvazószerdára meghirdette az ima és a böjt nemzetközi napját a béke érdekében.

Akik háborúskodnak, azok megfeledkeznek az emberiségről. Nem az emberek mindennapi életét nézik, hanem pártos érdekeiket helyezik minden más elé, bíznak a fegyverek ördögi és fonák logikájában, amely a lehető legmesszebb áll Isten céljától” – jelentette ki.

Látva, hogy a téren állók közül sokan ukrán zászlót tartanak, ukránul mondta: „Dicsértessék a Jézus Krisztus!”

Megemlékezett a menekültekről: „Ők a testvéreink, akik számára most sürgősen humanitárius folyosókat kell nyitnunk, és be kell fogadnunk őket”. „Imádkozzunk azért, hogy a fegyverek elhallgassanak! A Jóisten a béketeremtőkkel van, nem pedig az erőszaktevőkkel. A háború valódi áldozatai az emberek, akik életükkel fizetnek a háború őrültségéért” – fogalmazott a pápa.

Az egyházfő szombaton felhívta telefonon Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, aki megköszönte neki, hogy szerdára imanapot hirdetett meg Ukrajna békéjéért. A pápa már pénteken és szombaton is ukránul és oroszul sürgette a fegyverek megállítását.

Pénteken a pápa személyesen látogatott el Oroszország szentszéki nagykövetségére, amely a Vatikán közelében található. A külképviseleten kifejezte aggodalmát a konfliktus miatt. Azt követően az egyházfő telefonon beszélt Szvjatoszlav Sevcsuk kijev-halicsi görögkatolikus nagyérsekkel, akitől információkat kért az ukrajnai, elsősorban a Kijevben kialakult helyzetről.

Magyarországnak ki kell maradnia a háborús konfliktusból, a háború a legrosszabb forgatókönyv – nyomatékosította csütörtökön Magyarország Kormánya. Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, hogy a magyar emberek biztonsága a legfontosabb, így szó sem lehet róla, hogy katonákat vagy katonai eszközöket küldjön a kormány Ukrajnába.

Folyamatosan érkeznek a honvédségi alakulatok a keleti határhoz, ha esetleg, ahogy mondják, átsodródnának fegyveres csoportok, ezeket meg tudja állítani – hangzott el az M1 Híradójában.

„A magyar emberek biztonsága a legfontosabb, így szó sem lehet róla, hogy katonákat vagy katonai eszközöket küldjön a kormány Ukrajnába. Magyarország a NATO-szövetségesekkel együtt elítéli az orosz katonai fellépést” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a nemzetbiztonsági operatív törzs csütörtöki ülése után.

Vlagyimir Putyin orosz elnök hajnali bejelentése után megindult orosz invázió hatására csütörtök délelőtt újra összeült a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs a Karmelita kolostorban. A megbeszélésen Orbán Viktor miniszterelnök mellett több tárcavezető, a honvédség parancsnoka, valamint a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői is részt vettek.

A törzs ülése után és a Brüsszelbe rendkívüli EU-csúcsra indulása előtt a miniszterelnök a közösségi oldalára feltöltött videójában elmondta, hogy úgy látja, az európai egység fenntartható, és közös lépésekre szánhatják el magukat az unió vezetői.

„Magyarországnak ebből a háborús konfliktusból ki kell maradnia, mert a legfontosabb a magyar emberek biztonsága. Ezért szó sem lehet arról, hogy akár katonákat, akár katonai eszközöket telepítsünk Ukrajnába, humanitárius segítséget nyújtunk majd. Nem tudjuk elfogadni a baloldal javaslatát, mert veszélyeztetik Magyarország energia- és gázellátását, és veszélybe sodorják a családok rezsicsökkentését” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormány célja továbbra is az, hogy magyar katonák ne vegyenek részt a konfliktusban, a lehető leghamarabb újra béke legyen, illetve a NATO, valamint az EU egysége megmaradjon – mondta a Híradónak Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Hozzátette: Orbán Viktor ezt az álláspontot képviseli az esti brüsszeli csúcson.

„Szerintünk az Európa érdeke, hogy ott, ahol az oroszok nem vagy kevesebbet vesztenének, Európa pedig többet veszítene, olyan területeken ne legyenek szankciók. Szerintünk a földgázbeszerzés ebbe a kategóriába tartozik. De természetesen közös álláspontot fogunk kialakítani. Az a cél, hogy ebben a nehéz helyzetben az Európai Unió és a NATO egysége a teljes egészében legyen biztosított. A magyar kormányhoz hozzá fog járulni” – hangsúlyozta Gulyás Gergely.

Magyarországot súlyos aggodalommal tölti el mindaz, ami Ukrajnában történik, aggódunk a fejlemények miatt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután megérkezett Bahreinbe.

„Kiállunk Ukrajna szuverenitása, valamint területi integritása mellett. A háború nem megoldás. A háború szenvedést hoz. A háború a lehető legrosszabb forgatókönyv. Mi egy szomszédos ország vagyunk, ezért Magyarországnak különösen fontos, hogy kimaradjon ebből a háborús konfliktusból. Meg kell védeni Magyarországot, meg kell védenünk a magyar emberek biztonságát” – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

A honvédség mindenre felkészült, egyebek mellett lövész-, harckocsizó, felderítő- és különleges műveleti alakulatokat vezényelnek a magyar–ukrán határra, megmaradt létszámmal helikopterek és repülőgépek őrzik a légteret – mondta a honvédség parancsnoka a hajdúhadházi bázison, ahol megtekintette a készenlétben lévő haditechnikát.

„A Magyar Honvédség megkezdte átcsoportosítását a magyar–ukrán határ közelébe, kettős céllal. Egyik legfontosabb, hogy ha humanitárius segítségnyújtásra van szükség, akkor tudjuk támogatni a rendőri erőket a lehetséges migrációs hullám szavatolása érdekében. A másik pedig: erőinknek fel kell készülni a legrosszabbra is, tehát ha fegyveres csoportok átsodródásával kell számolnunk, akkor a Magyar Honvédségnek késznek és képesnek kell lennie arra, hogy a magyar emberek biztonságát szavatolja” – mondta el Ruszin-Szendi Romulusz.

 

Szerző Ripost

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!