Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.01.06.

Közölte a tudós: ijesztő jövő vár a Földre, így pusztul el minden

A légkör törékenysége miatt teljesen elsivatagosodik majd a bolygónk, de ez nem egyedi jelenség.

A Föld a jövőben ugyanolyan vörös bolygó lesz, mint a Mars, mert percenként több mint 180 kiló hidrogén szökik meg jelenleg is a légkörünkből.

A gáz folyamatos szökéséről Anjali Tripathi beszélt egy TED Talk során. Elmondta, hogy a Föld légköre olyan, mint egy vékony fátyol, amely gázokból áll. A légkörben található oxigénnek köszönhető például, hogy ki tudott alakulni az élet a bolygón.

A törékeny atmoszféra azonban olyan gyorsan fogy, hogy egyszer csak ez a bolygó is olyan vörös sivataggá válik, mint a Mars, ahol az oxigénnel reakcióba lépő vas, tehát a rozsda okozta a vörös színt. A hidrogén szivárgását pedig már a NASA is észrevette, sőt felvételeket is készített róla.

A jelenség egyébként nem egyedi, minden bolygó hasonló dolgokon megy keresztül. Egyelőre azonban nem kell félnünk, a Föld ugyanis csak 3 milliárd év múlva lesz sivatagos égitest - írja a Daily Star.

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

ripost.hu

Kijött a nagy korkülönbség? Titokban szakított az újabb sztárpár

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Amerikai figyelmeztetés és irigykedés – így számolt be a nyugati sajtó a kínai elnök látogatásáról

metropol.hu

Itt vannak a bizonyítékok, a Fradi óriásit nyert Sztankoviccsal

mandiner.hu

Itt az első ország, amelyik beismerte: irigykedik Magyarországra a kínai elnök miatt

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

Rémisztő felfedezés: ennyi mindent tud rólunk valójában a Google

NA NE!

Kővé dermedt az anya attól, ami a fia szobájában történt éjszaka

NA NE!

"Ez volt az utolsó esélyem, hogy anya lehessek, de a férjem kényszerített az abortuszra!"

NA NE!

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

NA NE!

A kutatók elsápadtak attól, ami a Vörös bolygóról előkerült

NA NE!

Pontban éjfélkor riadt fel: úgy felpofozta egy szellem, hogy bevérzett a szeme

NA NE!

Az orvosok is elképedtek: megdöbbentő hatással lett a kemoterápia egy rákos férfira

NA NE!

"Forróvérű" pasit vitt ágyba a 73 éves nagyi, fiánál is fiatalabb új párja