Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.11.06.

Arra a kutatók sem számítottak, ami most előkerült egy sírból

A különleges leleltre további laboratóriumi vizsgálatok várnak, meg akarják állapítani, hogy milyen összetevõi vannak.

Szerző Ripost

Több mint kétezer éves alkoholos italt találtak kínai régészek egy bronzedényben, amely egy Nyugati Han-dinasztia korából származó sírból került elő.Az archeológusok kedden öntötték át az italt egy mérőedénybe. A három és fél liternyi folyadék színe áttetsző sárga és gazdag boros aromája van - számolt be róla Si Csia-csen, a lojangi Régészeti és Kulturális Emlékek Intézetének vezetője.

A leleltre további laboratóriumi vizsgálatok várnak, meg akarják állapítani, hogy milyen összetevői vannak az italnak. A Kr. e 202. és Kr. u. 8. közötti időszakból származó sírból számos színes, festett kerámiaedény és bronz műtárgy került elő - írja az MTI. A síremlék maga 210 négyzetméternyi területen épült. A régészek a sírban elhelyezett ember maradványait is jó állapotban találták meg.

Korábban hasonló korú rizsbort is találtak már egy kínai archeológiai feltáráson. A rizsből vagy cirokból készült alkohol az ősi Kínában fontos szerepet játszott a ceremóniákban és áldozati rituálékban. Si arról is beszélt, hogy a sírban két bronzedényre bukkantak, ezek egyike tartalmazta a borszerű folyadékot. A másik egy vadlúdalakú lámpa volt. A 3 ezer éves múltra visszatekintő Lojangban, amelyben egykor 13 dinasztia uralkodott, eddig még nem találtak ilyen bronzlámpát - emelte ki a lelet fontosságát a szakember.

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket Rómában - videó

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

ripost.hu

Férjhez ment Kunovics Katina, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

Kitálaltak a Playboy- és OnlyFans-modellek: ezt rontják el a férfiak szex közben

NA NE!

„Házas férfiakkal fekszem le, de szerintem ez nem megcsalás!”

NA NE!

Rémisztő felfedezés: ennyi mindent tud rólunk valójában a Google

NA NE!

Kővé dermedt az anya attól, ami a fia szobájában történt éjszaka

NA NE!

"Ez volt az utolsó esélyem, hogy anya lehessek, de a férjem kényszerített az abortuszra!"

NA NE!

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

NA NE!

A kutatók elsápadtak attól, ami a Vörös bolygóról előkerült

NA NE!

Pontban éjfélkor riadt fel: úgy felpofozta egy szellem, hogy bevérzett a szeme