tóth gabi
A koronavírus miatt szigorú szabályok mellett és maszkban kellett megesküdniük. Az énekesnő családja nem lehetett jelen.
Teljes titokban, filmbeillő körülmények között házasodott össze hétvégén Dér Heni és dizánerasztalos párja, Bakos Gergő. Minden tervük felborult, a szeretteik közül többen nem tudtak jelen lenni a járvány miatt, de még a gyűrűfelhúzásnál is volt némi fennakadás!
„Az esküvőt megelőző héten koronavírusosak lettek a szüleim, így online közvetítéssel, a vajdasági konyhájukból nézték végig zokogva a ceremóniát. És mivel ők nem tudtak jönni, a nagypapámat sem tudták elhozni, és Gergő nagymamája sem hagyhatta el az otthonát. Az apukám helyett a húgom vezetett be a hivatalba” – árulta el Dér Heni a Story magazinnak, akinek a fehér maszkáján az igen felirat szerepelt, amit az első hitvesi csókhoz húzhattak csak le.
Az egész ceremónia alatt Heni babája vidáman rugdalózott a pocakjában. Ezzel kapcsolatban elárulta azt is, hogy egyáltalán nem szeretett volna, pocakos menyasszony lenni, de Gergő megnyugtatta és támogatta.
„Az igenek kimondása után a kecsesnek tervezett gyűrűfelhúzás is vígjátékba illő volt, ugyanis a terhesség miatt elkezdtem vizesedni, és a gyűrű nagyjából a középső ujjpercemig jutott. Majd megszakadtunk a nevetéstől Gergővel, miközben bátorítottam, hogy nyomja, tolja fel az ujjamra. Végül sikerült is, olyannyira, hogy azóta, ha akarnám se tudnám levenni” – tette hozzá Dér Heni. Az ifjú pár a templomi esküvőjüket későbbre tervezik, hogy addigra az énekesnővissza nyerje régi formáját és az egész családjuk részt vehessen rajta. A Vajdaságban fogják megtartani a 100-150 fős dínomdánomot.