Az esküvőjére fogyott le a fiatal lány, de az egész élete megváltozott

Ahhoz, hogy sikeres legyen egy életmódváltás, olyan célokat kell kitűznünk, amik kellő motivációt jelentenek majd a nehezebb pillanatokban is. Viki esetén ez az volt, hogy vékonyan, csinosan szeretett volna az oltár elé állni - írja a Fanny magazin. 

„Az egyetemen híztam meg először”

Vannak, akik világéletükben küzdenek a pluszkilókkal, Viki is ebbe a csoportba tartozik. 

– Kicsinek is mindig duci voltam – meséli. – Fiatalabb koromban sokféle sportot kipróbáltam, hogy ne szaladjanak el velem a plusz kilók, például lovagoltam, kézilabdáztam. Tizennyolc éves korom után híztam meg először, miután középiskolából egyetemre kerültem. A tanulás volt a középpontban, így nem maradt időm, energiám sportolni. Ugyanakkor eléggé rendszertelenné és egészségtelenné vált az étkezésem. Reggelire a pékségből szereztem be kakaós csigát vagy pogácsát, ebédre pedig a szünetben kirohantam egy gyorsétterembe bekapni valamit vagy a nagyszüleimnél ettem egy finom ebédet. Egyáltalán nem figyeltem oda arra, hogy mikor, mit eszek. Ráadásul az a típus vagyok, akinek az is elég, ha ránéz egy ételre, mert már ettől is feljön két kiló. Nem volt hirtelen jött változás az alakomban, szépen, fokozatosan híztam meg. Egy idő után azt vettem észre, hogy már nem érzem jól magam a bőrömben. Nem tetszettem magamnak, amikor a tükörbe néztem. A mozgásom is megváltozott, kifulladtam, ha mondjuk futni kellett a busz után. 

„Az esküvő adta a motivációt”

Viki egy csoporttársa ajánlására kezdett el Nórához járni, személyi edzésre. 

– Huszonkét éves voltam, amikor belevágtam, gondoltam, adok neki egy esélyt – avat be minket. – Nagyon lassan nyitok az emberek felé, így bevallom, hogy az elején, a heti egy alkalom is soknak tűnt. Amikor szükségem volt rá, segített az étkezés terén is. Nem is tudom, hány kiló lehettem akkor, de arra emlékszem, hogy nagyon pufin kerültem hozzá. Viszont pár év alatt nagyon vékony lettem. Később viszont történtek olyan dolgok, amik miatt lelkileg nem voltam topon, nem jártam sportolni sem, így megint összeszedtem a pluszkilókat. Az utolsó egy évben tíz kilós felesleg volt rajtam. Rossz volt megélni, hogy azok a ruhák, amik addig jók voltak, már nem jöttek rám, nyáron nem szívesen hordtam rövidnadrágot, nem szívesen álltam kamera elé, tehát lelkileg nagyon megviselt. Tavaly tavasszal megkérték a kezem, nyáron pedig elkezdtük szervezni az esküvőt. Az egy olyan motivációt adott, hogy visszalendültem a régi önmagamhoz és belevetettem magam újra az életmódváltásba.

„Újra kivirultam”

Még szeretne formálódni, de a szeptemberi esküvőjén boldogan, elégedetten vonult be az oltár elé.

– Heti háromszor járok Nórihoz csoportos órákra, akivel az elmúlt évek alatt baráti lett a kapcsolatom, mellette, amíg az időjárás engedte, sokat bicikliztem – árulja el. – Étkezésben nem volt olyan drasztikus a változás, mert a cukrot, fehér lisztet eddig is kerültem. Bár nekem az is nagy lépés volt, hogy beiktattam a zöldségeket, mert alapvetően nem szerettem őket. A cukkinit sikerült megkedvelnem, például rakottasba teszem, vagy cukkinis rizses húst készítek belőle. Egy év alatt tíz kilótól szabadultam meg, ami szerintem nem olyan sok, de rengetegen mondják, hogy milyen látványos a fogyásom, mert nem csak a hasamról és combomról ment le a zsír, hanem izmosabb is lettem. Sokan megemlítik azt is, hogy kivirultam, magabiztosabbá váltam. Leírhatatlan volt az a boldogság, amit az esküvőn éltem át, hiszen erről ábrándoztam kislány korom óta. Örülök, hogy elégedetten nézhettem aznap a tükörbe. De természetesen újabb célokat tűztem ki magam elé azóta, így megyek tovább az úton… 

„Nem hiszek a teljes megvonásban”

Viki fanatikusan tartotta magát az előírtakhoz, viszont úgy döntött, hogy hetente megajándékozza magát egy apró édességgel.

– A barátok azt mondták, hogy nem vagyok normális, mert a nyaraláson, az étteremben is képes voltam egészséges ételt kérni – magyarázza. – Roston csirkét ettem rizzsel, salátával, miközben ők egy jót hamburgereztek. Azt az elvet vallottam, hogy minden héten megengedek magamnak egy picike csalást, jutalomképpen az előző heti munkámért, például egy kis szeletet a férjem süteményéből, vagy egy szem kockacsokit. Kevésnek tűnik ez a mennyiség, de a semmihez képest sokkal több. Ha fejben átáll erre az ember, akkor könnyű tartani. Így nem éreztem azt, hogy mindent megvonok magamtól. Ezzel próbáltam valahogy megtartani az egyensúlyt. Azt vettem észre, hogy amikor nem szabad valamit, akkor a szervezet csak azért is azt akarja. Próbáltam a teljes megvonást is, de nálam az nem működött.