Létrehozva: 2020.11.23.

Óriási nemzetközi siker: aranyérmet nyert egy magyar pezsgő

Aranyérmet nyert az idei Champagne és Pezsgő Világbajnokságon (CSWWC) a Kreinbacher Birtok Brut Classic 2016 Magnum pezsgője, de a somlói borászat két ezüstöt is elhozott.

A CSWWC nemcsak a legnagyobb, de egyben a legszigorúbb nemzetközi verseny, ahol kizárólag pezsgőket értékelnek. A zsűritagok az alapító Tom Stevensonnal az élen mind elismert specialisták, kimagasló kóstolási tapasztalattal. A két héten át tartó vakkóstoló során céljuk, hogy a világ legjobb pezsgőit díjazzák, így csak arany- és ezüstérmeket hirdetnek ki, és mindhárom zsűritag egyetértése szükséges az éremhez.

Mint közölték, idén Tom Stevenson mellett Essi Avellan Master of Wine és Simon Stockton champagne-nagykövet vett részt az október 26-tól két teljes héten át tartó vakteszten. Márkus György champagne specialista, aki korábban tartalék bíraként és tavaly zsűritagként pontozott, idén az utazási korlátozások miatt nem tudott közreműködni.

A hetedik éve megrendezett CSWWC-re 2020-ban rekordszámú, 1073 nevezés érkezett be a világ mintegy 30 országából. A háromfős zsűri a verseny biztonságos és zavartalan lebonyolítása érdekében egy angliai birtokra vonult el, ahol többszörös tesztelés után kezdték meg a munkát. Régiónként és stílusonként kóstolták végig a több mint ezer beküldött tételt.

Ebben az évben 19 ország került fel az éremtáblázatra – a kelet- és közép-európai régióból csak Magyarország és Bulgária nyert aranyat -, összesen 128 arany és 237 ezüst született. A zsűri ezek közül választja ki az országonként és kategóriánként legjobbnak ítélt pezsgőket: a nagydíjakat, világbajnoki trófeákat és az abszolút világelsőt december 7. és 11. között, ezúttal online hirdetik majd ki.

A magyar mezőnyből aranyéremmel jutalmazott Kreinbacher Brut Classic 2016 Magnum tradicionális módon készül furmint és chardonnay szőlőkből, palackos erjesztéssel és érleléssel. Különlegessége, hogy 1,5 literes, a pezsgő fejlődése szempontjából legoptimálisabb méretű palackban, három évig érlelték.

A Kreinbacher két további pezsgője lett ezüstérmes: a Prestige Brut és a Prestige Brut 2016 Magnum, amely a birtok legkiválóbb tételének évjáratos, hosszabban érlelt változata. A partiumi Carassia – Kárászteleki Pezsgőpincészet szintén sikerrel, két ezüstéremmel zárta a versenyt Blanc de Blancs és Classic Brut pezsgőjével.

A CSWWC 2020 nemzetközi mezőnyében Franciaország és Olaszország egyaránt 47 aranyérmet szerzett. A tradicionális pezsgők szülőhelye, a franciaországi Champagne mellett az olasz Trento és Franciacorta régiók pezsgői is szépen szerepeltek.

A champagne-ok között ismét tarolt a Louis Roederer, ők érdemelték ki az Év Pezsgőkészítője címet. A presztízs cuvée-k között a Cristal hat arannyal tűnt ki a mezőnyből.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

travelo.hu

A magyarok körében is nagy kedvenc úti cél jövő héten turistaadót emel

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FAZÉK

Pörkölt reggelire: mutatjuk Petőfi Sándor különös étrendjét

FAZÉK

Nagyanyáink már csak tudták: így készül az isteni eperhab

FAZÉK

Így készül a nagyi almás pitéje, ettől lesz igazán omlós a tészta

FAZÉK

Így lesz roppanós a rántott csirke, tojás nélkül is

FAZÉK

Erre figyelj, ha sonkát veszel húsvétra

FAZÉK

Íme, a habkönnyű túrógombóc 3 titka, soha többé nem rontod el

FAZÉK

9 durva hiba, amit rizsfőzés közben a legtöbb ember elkövet

FAZÉK

Ne dobd ki a retek levelét, fantasztikus, mire jó