Létrehozva: 2020.05.05.

Így gyilkol a koronavírus: Ezt a változást találták a vérben a tudósok

Félelmetes, amit művel a vérrel, a kutatások eredménye alapján sok esetben ez okozza a halált. Ugyanakkor sok mindent megmagyaráz, amivel kapcsolatban eddig sötétben tapogatóztak az orvosok...

A napokban adtak közzé ír orvosok egy tanulmány, mely szerint a koronavírus halálos vérrögöket okozhat, írja a Daily Mail. A vírusfertőzésnek köszönhetően kialakuló több száz vérrög apró elzáródásokat okoz a tüdőkben, így drámaian csökken a kapacitásuk, és a tudósok szerint ez számtalan halálesetért lehet felelős. Ugyanis ilyenkor a vérben csökken az oxigénszint, ami a létfontosságú szervek leállásához vezethet.

Fotó: Shutterstock

Az ír tanulmány az USA-ban készült adatokat is figyelembe vett, melyekből egyértelműen kiderült, hogy számos halálesetet a vérrögök okoztak, sokszor jóval azután, hogy a beteget már hazabocsátották a kórházból. Más tanulmányok pedig arra világítottak rá, hogy a covid-19 betegek esetében nagy a stroke és a szívroham kockázata. Az is kiderült, hogy sokat számít a genetika: egyes népcsoportokra ugyanis kevésbé jellemző a vérrögök kialakulása – például, a kínaiakra. Az ír tanulmány szerzői szerint ez akár azt is megmagyarázhatja, miért van Európában sokkal több halálos eset, mint Kínában.

Az ír orvosok azt is vizsgálták, milyen gyorsan alakul ki a rögösödés a páciensek vérében, és kiderült, hogy azok a betegek, akiknek több vérrög keletkezett a szervezetében, nagyobb eséllyel volt szükségük intenzív ellátásra a kórházban. Kiderült, hogy a vérrögök elsősorban a tüdőben alakulnak ki, és a tüdőgyulladással együtt halálos kimenetelt okozhatnak. Az orvosok hozzátették, hogy ilyen rögösödés más típusú tüdőgyulladásokra nem jellemző. Egyelőre azt vizsgálják, hogyan okozza a vírus a vérrögök kialakulását, hogy hatékonyabban tudják kezelni ezeket a betegeket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

life.hu

Íme, azok a csillagjegyek, akik kiváló anyává válnak

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: Mély és nagyon erős érzések járnak át csütörtökön

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel