Létrehozva: 2019.03.25.

Feltette a nagy kérdést szalonnaügyben egy dietetikus, itt az örömteli válasz

Sokan imádják ezt az emberes kaját, de joggal tartanak tõle: hiszen rengeteg zsírt tartalmaz. Egy dietetikus viszont most mindent tisztába tesz a szalonnával kapcsolatban...

Mindenki imádja reggelire a baconös tojást, de a vékonyra szeletelt szalonna ebédhez is tökéletes, akár húsok göngyöléséhez, akár különleges egytálételekhez. Csakhogy ebből a csemegéből két vékony szelet hetven kalóriát és két gramm telített zsírt tartalmaz, nem csoda, hogy sokan inkább óvakodnak tőle. A dietetikusok óvatosan bánnak a kérdéssel, de egyikük most nyilatkozott szalonnakérdésben a Huffington Postnak – és döbbenetes, amit feltárt.

A táplálkozási szakértő, Nikki Ostrower elmondta, hogy nem érdemes teljesen kizárni az étkezésből a szalonnát, de vigyázni kell vele: inkább csak kiegészítőként fogyasztani, és úgy sem rendszeresen. Ugyanis rengeteg zsírt tartalmaz: két vékony szeletben benne van a napi ajánlott zsírbevitel tíz százaléka. Emellett pedig tele van koleszterinnel is.

Azt is elárulta, milyen mennyiségben érdemes a szalonnát fogyasztani. Szerinte ez egyénenként változó: míg egy fiatalabb ember számára heti két szelet bacon még teljesen rendben van, másnak a havi két szelet az ideális. De az sem mindegy, milyen az a szalonna, amit megeszünk.

Fontos, hogy nitrátmentes legyen a szalonna, és érdemes a szabad tartásban felnevelt, legeltetéssel táplált malacokra hajtani. Ugyanis a nagyipari hústermelés során az állatok szójababot és kukoricát esznek a disznók, aminek köszönhetően a húsukban extrém magas lesz az omega6 többszörösen telítetlen zsírsavak mennyisége. A szabadtartású disznók ezzel szemben sok zöldet esznek, így az ő húsukban a kevésbé káros omega3 zsírsav kerül túlsúlyba.

Sokat számít, hogyan készíted el a bacont: sütve a legegészségesebb, méghozzá zsiradék hozzáadása nélkül, forró serpenyőben. A táplálkozási szakértő azt javasolja, hogy ne önmagában fogyaszd: tojással vagy édesburgonyával a legjobb, de ha különlegességre vágysz, elkészítheted avokádóval is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FAZÉK

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

FAZÉK

Pörkölt reggelire: mutatjuk Petőfi Sándor különös étrendjét

FAZÉK

Nagyanyáink már csak tudták: így készül az isteni eperhab

FAZÉK

Így készül a nagyi almás pitéje, ettől lesz igazán omlós a tészta

FAZÉK

Erre figyelj, ha sonkát veszel húsvétra

FAZÉK

Íme, a habkönnyű túrógombóc 3 titka, soha többé nem rontod el

FAZÉK

9 durva hiba, amit rizsfőzés közben a legtöbb ember elkövet

FAZÉK

Ne dobd ki a retek levelét, fantasztikus, mire jó