5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

A kutatók megfejtették, lehet-e férfi és nő közt barátság

Fenyő Bori
Szerző
Fenyő Bori
Létrehozva2019. 10. 13. 18:30

Lehull a lepel: íme a válasz az örök kérdésre.

Vannak, akik szentül állítják, hogy igenis létezik férfiak és nők közt barátság. Mások viszont ezt lehetetlennek tartják. Vajon kinek van igaza?

A Wisconsini Egyetemen végeztek kutatást a témáról, és arra a megállapításra jutottak, hogy a nők nem kéretik magukat vagy játszadoznak a férfi nemű barátaikkal, hanem egész egyszerűen nem vonzódnak hozzájuk. Persze azokról a kapcsolatokról beszélünk most, ahol valódi barátságokról és valódi kötődésről van szó. Akadnak ugyan kivételek, mégis elmondható, hogy a nők mindössze 29%-a tartja vonzónak azt a férfit, akit barátjának tekint. Többségük tehát inkább nemtelen partnerként tekint az ilyen jellegű társra.

Ugyanakkor a férfiak számára kevés lelombozóbb élmény van, mint amikor bekerülnek a „barát-zónába”, és ennek nem csak a hiúság és büszkeség az oka, hanem az is, hogy a pasik fele igenis vonzódik női barátjához, tehát egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy kapcsolatba kerüljön vele, sőt talán még egyenesen vágyik is erre a fordulatra.

A férfiak és nők közti barátságra tehát elméletben van esély, de nagy a valószínűsége annak, hogy ez vékony jég. Már csak azért is, mert a nők, természetükből adódóan érintésekkel, öleléssel, kedvességgel mutatják ki szeretetüket, melyet a vonzódó férfi könnyen félreértelmezhet. Így érdemes felkészülni rá, hogy egy-egy ilyen barátságban jó eséllyel felbukkan majd egy szerelmi vallomás.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.