Létrehozva: 2020.05.20.

Megdöbbentő: ilyen időjárás vár minket nyáron

Nem is gondolnád, micsoda nyárnak nézünk elébe.

Szerző Fenyő Bori

Sokszor május második felében már bőven nyári meleget élvezhetünk. Idén azonban a tavasz valóban szeszélyes arcát mutatta meg: volt részünk bőven hűvös, derűs és nyárias napokban is. Kérdés már csak az, hogy vajon hasonlóan változékony lesz-e az időjárás a következő hónapokban is...

.
Fotó: Pixabay

A meteorológusok előrejelzése szerint átlagosan meleg időre készülhetünk június első felében. Napsütéses, záporos időszakok és bárányfelhők is kijutnak majd, tehát nem lehet okunk panaszra sem amiatt, hogy túlságosan intenzív hőség, sem pedig amiatt, hogy túlságosan hűvös lenne.

 

 

A hónap második felében viszont elkezd meredeken felfelé kúszni a hőmérő higanyszála, és igazi kánikula köszönt ránk. Nem lesz ritka a 30 fok körüli hőmérséklet, a nappalok pedig többnyire teljesen derűsek lesznek.

 

 

Furcsa módon az enyhülést előreláthatólag éppen július hozza majd el: mintha a két hónap helyet cserélt volna egymással. A kánikulát ígérő június vége után a nyár közepe kellemes, meleg, de kissé enyhébb időjárással vár minket, meglepően gyakori felhőátvonulásokkal, bár ritkán előforduló esővel.

 

 

A nyár vége, augusztus első fele azonban ellentmondást nem tűrően bepótoltatja velünk az igazi és tartós hőséget. Hosszú és kiadós kánikulára számíthatunk, minden bizonnyal hőségriadókra is érdemes felkészülni, és arra, hogy hasznos lesz árnyékossá tennünk a lakásunkat, ha szeretnénk kicsit hűsölni is ezeken a napokon.

 

fotók: accuweather

 

Szerző Fenyő Bori

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

metropol.hu

Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

ripost.hu

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van